Jubileumot ünnepeltek a cérnagyári nyugdíjasok
30 éves jubileumát ünnepelte a Cérnagyári Nyugdíjasok Klubja szerda délután a kulturális központban. Már kevesebb mint negyvenen vannak, ám lelkesedésük töretlen.
1992-ben még 360 nyugdíjasa volt a cérnagyárnak. Közülük mintegy kétszázan alapították meg a Cérnagyári Nyugdíjasok Klubját. Akkor még megközelítőleg 1400-an dolgoztak a gyárban.
A korábban mintegy 200 tagot számláló klub mára kevesebb mint 40 főre olvadt, ám ők havonta megtartják az összejöveteleiket, leszámítva két nyári hónapot.
Lelkesek és tevékenyek, talán ez a két szó jellemzi a legjobban a klub tagjait. Sportolnak, kirándulnak, jótékonykodnak. A kulturális központ kamaratermében egy fotókiállítást is berendeztek, ahol a klub életébe nyerhettek betekintést a kívülállók.
A jubileumi köszöntőbeszédek előtt egy mécsest gyújtottak az elhunyt tagokért, és egyperces néma felállással adóztak az emléküknek.
Horváth Sándorné, a klub elnöke beszédében kiemelte: csodálatos dolog 30 év után is együtt lenni.
Továbbá elmondta, hogy kirándulnak, színházba járnak, kiállításokat látogatnak, de a társadalmi munkából is jócskán kiveszik a részüket. Még a pandémia előtt az idősotthon lakóit rendszeresen látogatták, egy kis gyümölccsel, étellel és társasággal kedveskedtek nekik. A Széchenyi park virágosításában és a növények gondozásában is aktívan részt vesznek, a városi gyereknap állandó vendégei.
A jubileumon beszédet mondott Ormai István, aki örömét fejezte ki, hogy a klub tagjaiban megmaradt a cselekvés igénye, valamint megköszönte a tartalmas, értékes és fontos 30 évet a klubtagoknak.
– Az emberek társaságba vágynak, közösségben szeretnek lenni, találkozni szeretnek a másikkal, közös programokat megvalósítani – mondta a polgármester. – Szép dolog, ha van igény arra, hogy valamit tegyenek, akkor is, ha nekik már nem fúj a gyár.
Stikel János, a megyei nyugdíjas szövetség elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. Örömét fejezte ki, hogy az eredeti alapítók közül ketten a mai napig tagjai a klubnak. Köszöntője végén tréfásan jó laboreredményt kívánt a klub tagjainak.