Kedden és szerdán áramszünet lesz Henészben

Korábban, a heves esőzés miatt elmaradt karbantartási munkákat pótol az E.ON ezen a héten Henészben. Az áramszünet 244 ügyfelet és egy transzformátort érint.

Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint az alábbi utcákban számíthatnak időszakos áramkimaradásra az ügyfelek február 7-én és 8-án:

  • Ady Endre utca
  • Szabadság utca egy része
  • Ady köz
  • József Attila utca
  • Honvéd utca

A karbantartás 1 transzformátort és 244 ügyfelet érint a területen, az előzetes tervek szerint 8 és 16 óra között kell a szolgáltatás szünetelésére számítani.

Áramszünet idejére hasznos tanácsokkal is ellátta a lakosságot az áramszolgáltató:

  • Kerüljük a hűtőszekrény ajtajának gyakori kinyitását. A hűtő- és fagyasztó berendezések több órán keresztül képesek tartani a bennük lévő hideget, ezáltal elkerülhető az élelmiszerek kiolvadása, esetleges megromlása.
  • Elektromos berendezéseinket ne hagyjuk bekapcsolt állapotban. (pl. sütő, főzőlap)
  • Ne legyenek olyan eszközök a konnektorokba csatlakoztatva, amelyek az áramszünet végeztével balesetveszélyessé válhatnak. (pl. vasaló)

Arra, hogy miért tarthat akár 8 órán át az áramkimaradás, az E.ON azt írja: 

Minden esetben törekszünk arra, hogy a lehető legkevesebb ideig tartson az áramszünet. Alapvetően az előre megtervezett munkák összetettsége és a kivitelezési idő határozza meg az áramszünet hosszát, de a kikapcsolás és a visszakapcsolás is összetett folyamatok, melyek akár 1 órát is igénybe vehetnek.

Megosztás