Kemény kihívás várta a versenyzőket a 63. Bázison
A hétvégén rendezték meg Nagyatádon az OCR Európa-bajnoki és világbajnoki kvalifikációs futamot, illetve egy nemes gesztussal is kedveskedett a szervező 63. Bázis.
Csaknem félszáz versenyző, köztük a Ninja Warrior című vetélkedő győztese, valamint az OCR szövetség nemzetközi képviselője, Dr. Maklári-Papp Judit is rajthoz állt szombaton délelőtt a 63. Bázison, ahol Európa-bajnoki és világbajnoki kvalifikációs futamot rendeztek.

A versenyen az 5,5 kilométer futás mellett harmincnál is több akadályt kellett leküzdeniük a versenyzőknek. Nemcsak felnőttek, hanem tizenkét év alatti gyerekek is nekiveselkedtek az akadályoknak.

Az abszolút győztes Gyömrei Máté, korábbi Ninja Warrior győztes lett a szombati megmérettetésen.

Azonban a legnagyobb esemény mégsem ez, hanem az volt, hogy a Down-alapítvány és a bázis jóvoltából csaknem ötven Down-szindrómás versenyző is kipróbálhatta magát – ők könnyített pályát teljesítettek, és mindegyiküket éremmel jutalmazták a szervezők. A nemes gesztus nem újkeletű, tavasszal is hasonló kedvességgel fogadta a Down-szindrómás versenyzőket a 63. bázis.

Nézzék meg rövid videónkat a versenyről:



(Fotó: Ormai Bálint, Tóth József Figura Photo; Videó: Ormai Bálint)



