Kiállás a falugondnok mellett: szükség volt az óvintézkedésekre

Telefonon reagált a „Pánik és megbélyegzés” című írásunkban szereplő falu polgármestere. Azt mondta: az érintett család hozzátartozói valóban karanténban voltak, ezért volt szükség óvintézkedésekre.

A ma megjelent cikkünk helyszínének, a Nagyatádhoz közeli településnek a lakói közül többen is ráismertek a történtekre. Néhányan a benne szereplő falugondnok védelmére keltek. Többek között a falu polgármestere. Az alábbiakat fűzte hozzá az abban elhangzott panaszokhoz.

Sajnos, a család hozzátartozói igenis hivatalos, piros táblás karanténban voltak, így az ő látogatásuk után ténylegesen fennállt a fertőzés veszélye. Ezért is kértük meg a családot, hogy két hétig most lehetőleg ne hagyják el az otthonukat, és ne használjanak tömegközlekedést. A falugondnok egyébként mindeddig segített a gyermek tanulásában is, most csak erre a különleges helyzetre való tekintettel kérte, hogy maradjon otthon. Ami a személyes ellentéteket illeti: valóban akadnak viszályok, de a többség tanúsíthatja, hogy a falugondnok nem kivételez senkivel, és igenis ellátja a teendőit. Én magam is kiállok mellette – nyilatkozta a polgármester.

A tények: egyrészt házi karantént csak a járványügyi hatóság rendelhet el. Akkor, ha ennek indokát látja. Mindenki más jelzést tehet a hatóságnak, ha úgy véli: felmerült a fertőzés gyanúja. (Jelen esetben a háziorvos ezt nem ítélte indokoltnak.) Másrészt akit nem kötelezett házi karanténra a hatóság, azt nem tilthatja ki sem a falugondnok, de még a polgármester sem a közösségi szolgáltatásokból.

Megosztás