Kismalacok születtek a vaddisznós kertben

Nem kevesebb, mint 10 csíkos kismalac jött világra az elmúlt egy hét leforgása alatt a Rinya-part melletti kifutóban. A vaddisznóskert gondozói szívesen várják az atádiakat a megtekintésükre.

Azok, akik gyakran sétálnak a Rinya-part felé a Jókai utca és a Zagrada dűlő irányából, gyakran találkozhatnak az emberi közelséget megszokott vaddisznókkal a kutyafuttató mellett. Sokan még csemegéket is visznek a kocáknak, akik cseppet sem válogatósak, gyakorlatilag minden szerves konyhai hulladékot jóízűen elfogyasztanak. A vaddisznókat a Nagyatádi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete neveli abból a célból, hogy vadászkutyák kiképzését és vizsgáztatását bonyolítsák le a területen. Nemrég nagy öröm érte a gondozókat: több anyakoca is megellett, mindössze néhány nap leforgása alatt 10 kismalac látta meg a napvilágot.

A csíkos jószágok rendkívül játékosak, egy pillanatra sem távolodnak el az édesanyjuk mellől, aki féltő gonddal őrzi őket – ilyenkor az első napokban még a kondát is elkerülik, mondta Garamvölgyi László egyesületi tag.

Az egyik anya 4-et, a másik 5-öt, a harmadik pedig csak egyet szült. Ilyenkor több helyre teszünk ki nekik takarmányt, hogy a malacos kocáknak ne kelljen tömegben enniük – magyarázta László. – Nem viszik az elején a kondába a malacokat, védik őket a kanoktól.

Október és december között van az úgynevezett búgás, a a vaddisznók párzási időszaka. A nőstények február és április környékén hozzák világra a kicsinyeiket. Mivel a vaddisznóskertben az állatok életkörülményei azonosak és kontrolláltak, ezért a szaporodási „ütemük” is viszonylag szinkronizált. Így történhetett, hogy a három anyadisznó néhány nap különbséggel ellett meg. A természetben a kocák ilyenkor különösen veszélyesek, gondolkodás nélkül megtámadhatnak bárkit és bármit, amit fenyegetésnek vélnek. A vaddisznóskertben tartott példányok viszont már megszokták az emberi közelséget, így a kerítésen kívülről könnyen megtekinthetjük a kismalacokat – az anya azért így is résen van, a kicsik elé állhat, ha túl közel merészkednek a drótsövényhez.

A kismalacok az első hetekben jellegzetes, csíkos mintázatúak, ami egy hónapos kor környékén kezd kifakulni, három hónap után már eltűnik. Hevesen küzdenek a legjobban tejelő emlőkért, míg aztán néhány nappal alatt egyfajta rangsor alakul ki, és minden malacnak meglesz a maga helye. Fél éves korukra már önellátóak, addig viszont szorosan az anyjuk közelében maradnak.

A vaddisznóskertben általában 10-12 példányt tartanak – a terület nagysága ennyi disznó számára elegendő. A felnövő kismalacok közül többet elcserélnek, vagy oadaadják majd más, hasonló parkoknak.

Különböző vadászati területeken csereállományként alkalmazzák őket, vagy odaadjuk vérfrissítésként más vaddisznósparkoknak, például Szabadszállásra – mondta László. – Ez azért is fontos, mert meg kell őriznünk az állomány egészségét, el kell kerülni, hogy belterjesek legyenek.

Az egyesület már csaknem 40 éve működteti a vaddisznóskertet, 1985 óta.

Balázs József, a Nagyatádi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete vezetőjének fejéből pattant ki az ötlet. A környéken rengeteg a vadász és a vadászeterület, ennek nélkülözhetetlen eszköze a kutya – magyarázta László. – Vadászelődeink mondták: ha meglövöd és megsebzed, kutya kötelességed felkutatni, ebben a kutyák segítenek. De ha a kutya nem találkozik ellenőrzött körülmények között állattal, akkor előfodulhatnak balesetek, ezért fontosak az ilyen helyszinek. A képzésük és a tanításuk folyik ezen a nemzetközileg is elfogadott, elismert pályán. Kevés ehhez fogható van Európában: a természetazonos, vagy ahhoz hasonló területet kell biztosítani, ebben kiemelkedőek vagyunk.

A nagyatádi vaddisznóskert országos elismertségét mutatja, hogy számos versenyt és vizsgát itt tartanak a különböző egyesületek: ezen a hétvégén rendezik meg a Rinya kupát, majd jövő héten a jászberényiek itt tartják a tacskókopó rendezvényüket, május 21-én munkavizsga esemény lesz, idelátogat az erdélyi kopó szövetéség és a jakterrier klub is – tette hozzá László. Az erdélyi kopók korábbi versenyére az Atádhír szerkesztősége is kilátogatott.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

A disznóknak jó soruk van a nagytádi kertben – a megfelelő fehérjeforrás, tápszerek, vitaminok és féreghajtók mindig biztosítva van a számukra. Arról nem is beszélve, hogy az atádiak rendszeresen hoznak nekik különféle csemegéket. Így aztán vannak a kertnek már „nyugdíjas’ lakói is. A legidősebb patások, Roland és Sári már 11 illetve 10 évesek. A kert gondozói mindig szívesen látják az atádiakat etetésre – tette hozzá László.

A Solar szálloda vendégei is járnak ide száraz kenyérrel etetni. A disznó mindenevő, konyhai hulladékokat, például a hagymától kezdve a krumplihéjon át a különböző zöldségekig mindent megeszik. Viszont nem szeretik a fracia ágybetétet meg a színes tévét, sajnos arra is volt példa, hogy ilyeneket dobáltak be. A szemetelés sajnos rendszeresen probléma.

László nyomatékosan kérte: ha valaki hoz ennivalót a disznóknak, azt ne zacskóstul dobják be nekik. Akik élőben is szeretnék megtekinteni a kismalacokat, siessenek: nem maradnak sokáig ilyen aprók.

Megosztás