Lemarják a 68-ast

Lábod belterületi szakaszán dolgoznak a Magyar Közút szakemberei. Az állami cég válaszából az olvasható ki, hogy aszfaltozás nem lesz, arra pedig nem válaszolt, hogy a 68-ason terveznek-e javításokat.

Olvasóink jelezték, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai Lábodon valamiféle munkálatokat kezdtek ma a 68-as főút belterületi szakaszán. Megkerestük az állami közútkezelőt kérdéseinkkel.

Annyit írtak, hogy marási munkákat végeznek, amelyek ma kezdődtek, és holnap be is fejeződnek. Hozzátették: útellenőreik napi tevékenységük részeként folyamatosan járják és ellenőrzik a kezelésünkben lévő úthálózatot, valamint lakossági bejelentés alapján is azonnal javítják a kátyúkat, ha mégsem tudják, ideiglenesen táblával megjelölik az úthibát.

Mint emlékezetes, hasonló módon járt a Magyar Közút a 68-as főút korábbi, Nagyatádot átszelő belvárosi szakaszával is: több mint két évvel ezelőtt, úgymond, eltüntették a huplikat. Azóta is ugyanúgy van minden, még egy kopóréteget sem tettek rá, ráadásul újabb nyomvályú keletkezett.

A második kérdésünk így szólt:

„…miután kiderült, hogy a 68-as főút teljes felújítását elhalasztották, kérdezzük, hogy a rendkívül rossz állapotban lévő, több helyen balesetveszélyes főút különösen kritikus szakaszain terveznek-e javításokat? Ha igen, hol és milyen ütemezésben?”

Erre nem kaptunk választ.

Megosztás