Már nem vagyunk rajta a 10 legtöbb pornót néző város listáján

Ismét elkészítették Magyarország szextérképét: eszerint idén Nagykanizsa lett a legtöbb felnőtt tartalomra kereső város országunkban. Tavaly Nagyatád még az ötödik helyen állt, idén lekerült a top 10-es listáról.

Az egyik legnépszerűbb alkalmi partnert kereső oldal, a Szexrandi.hu felmérése szerint idén Nagykanizsa lett a legtöbb erotikus tartalomra kereső város. A tavalyi lista meglehetősen átalakult: 2018-ban még Dombóvár vezette a forró oldalak böngészését, idén az első 10 közé sem került be. A főváros évek óta nem szerepelt a listán, sőt a mátészalkaiak is sokkal szemérmesebbek lettek, pedig 2016-ban még vezetők voltak e téren. A 2015-ös legforróbb város, Kazincbarcika is kikerült az élmezőnyből. Nagyatád tavaly még az előkelő 5-ik helyen állt, azóta olybá tűnik, erkölcsösebbek lettek az itthoniak. Ugyanakkor a somogyi megyeszékhely túlfűtött lett a múlt évben: Nagykanizsa mellett Kaposvár mutatta a legnagyobb érdeklődést az internetes pornó iránt. A listára került még Kaposvár után Mosonmagyaróvár, Cegléd, Kecskemét, Szolnok és Szombathely. Vác, Tatabánya és Dunaújváros fért még be az első tízbe.

Megosztás