Mélyen a zsebbe kell nyúlni az autópályamatricáért

A személyautóval közlekedő családoknak emelkedik legjobban a sztrádamatrica díja. A leggyakrabban vásárolt, 10 napos matricáért jövőre 44 százalékkal kell többet fizetnünk, a havi 77 százalékkal kerül többe.

Mint ismeretes, egyetlen tollvonással 35 éves koncessziós jogot szerzett meg az autópályák üzemeltetésére a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető csoport, ezért a következő évtizedekben a 1237 kilométernyi út bevételei nem a magyar államnál, hanem egy magántőkealapnál landolnak.

A korábbi gyakorlat szerint az augusztusi infláció mértékével emelkedtek a matricák díjai, de jövőre – ha az összes matricatípust figyelembe vesszük – 29 százalékos lesz az áremelés. Ráadásul megint azok járnak a legrosszabbul, akik havonta-kéthavonta használják az autópályát, ugyanis a 10 napos, személyautóra vásárolható matricát 44 százalékkal többért vehetik meg a jövő évtől. Azaz a családok.

– Másfél havonta járunk Budapestre, mert a feleségem családja ott él. Ha feloldják az üzemanyagár-stopot, illetve már ötezer felett lesz a matrica díja, akkor gyakorlatilag egy-egy ilyen kirándulás majdnem fél minimálbérbe fog kerülni – mondta egy nagyatádi, kétgyerekes családapa.

Gulyás Gergely egy szeptember végi kormányinfón azt állította, hogy annak a matricatípusnak az ára emelkedik a legkevésbé, amiből a legtöbb fogy. Az mfor közérdekű adatigénylést nyújtott be az Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ)-hoz, amiből kiderült, hogy a kormányinfón elhangzottak nem fedik a valóságot, ugyanis a legtöbbet a D1 (személyautó) kategóriából adják el, abból is a 10 napos fogy a legjobban. Ez eddig 3820 forintba került, jövőre pedig 5500 forintot kell fizetni érte. A harmadik legtöbbet eladott típus, a személyautók havi sztrádahasználata pedig 71 százalékkal fog többe kerülni. A megyei matricák csak 5 százalékkal kerülnek majd többe, amiből egy Nagyatád-Budapest viszonylatban hármat kéne venni.

– Minősíthetetlen gátlástalanság, amit művelnek, túl azon, hogy ezeket a kormánytájékoztatókat tartó minisztertől már megszokhattuk, hogy szemrebbenés nélkül hazudik. Gondolom, úgy van vele, hogy jóval több az a magyar ember, aki sose vesz  például heti matricát, így aztán simán beveszi, amit ő, mármint a miniszter állít. A kormány állandó és szándékos hazugságai a sánta kutya tipikus esetei, csak két számot említek: a hivatkozási alapként szolgáló augusztusi infláció, ugye, 15 egész pár tized százalék volt, ehhez képest mennyivel emelik a heti autópályadíjat? Több mint 40 százalékkal! Az általuk kimutatott, hivatalos infláció két és félszeresével! Hogy Mészároséknak legyen mit a tejbe aprítaniuk. Brüsszeli szankciók meg mese habbal: ennél a bandánál senki se lop meg minket jobban! – háborodott fel egy ötvenes nagyatádi üzletkötő.

Az év első nyolc hónapjában értékesített matrica több mint fele (56,7 százalék) volt heti, további 17,5 százaléka pedig havi: az előbbi 44, az utóbbi 71 százalékkal drágul januártól.

Megosztás