Nagy volt az igény az RSZSZK nyári táborára

47, többnyire hátrányos helyzetű vagy egészségügyi problémával küzdő gyermeket táboroztat Nagyatádon a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ. Nagyon gyorsan betelt a keret jelentkezőkkel.

A ma kezdődött napközis tábor térítésmentes, háromszori étkezést kapnak a résztvevők sok-sok, életkoruknak megfelelő programmal.

Ma az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai segítik a programok szervezését, különféle mozgásos játékokat tartanak a gyerekeknek a szoborparkban. Holnap Kisbajomba kirándulnak busszal, egyebek között kézműves foglalkozást is szerveznek nekik. Szerdán délelőtt kreatív tevékenységek várják a fiatalokat az Árpád iskolában, délután pedig a tűzoltóság és a rendőrség munkatársai foglalkoztatják őket, valamint meglátogatják a T25 galériát. Csütörtökön strandolnak, pénteken pedig ismét az Árpád iskolában lesznek, néptáncfoglalkozás, fagyizás és tombola várja őket. 

Nagyon sok felajánlást kaptunk, magánszemélyektől és vállalkozásoktól egyaránt – mondta Ivókné Pintér Melinda, az RSZSZK igazgatója. – Ajándéktárgyakat és utalványokat a tombolához, pénzt, gyümölcsöt, pékárut, ásványvizet, tisztálkodószereket, a legnagyobb támogatást pedig Ormai István polgármester úr biztosította. 

Az igazgatónő úgy fogalmazott, nagyon hálásak a rengeteg segítségért, és a köszönik azokat a hátrányos helyzetű vagy egészségügyi problémával küzdő gyermekek nevében is. 

Megosztás