Nem sérült meg a nagyatádi karambolban a kisgyermek
Az édesanyja azért hálálkodott, hogy a hátul ülő kicsi nem az ütközés felőli oldalon ült. A karambol ma délelőtt történt a Széchenyi park sarkán háromnegyed 10 körül.
Az egyik autó éppen kanyarodott volna ki a Széchenyi térről a 681-es számú útra, a máik pedig befordult oda, amikor vélhetően figyelmetlenség miatt karamboloztak.
A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentők és a rendőrség is, ott azonban kiderült, szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint a baj.
– A csattanás nagy hangjára kaptuk fel a fejünket, még mi is megijedtünk, de úgy látom, nem esett nagy baja senkinek – mondta az egyik szemtanú. Mi is úgy tudjuk, szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszták a balesetet az autókban ülők.
Az egyik személygépkocsiban egy család utazott, hátul egy kisgyermekkel, az édesanyja a helyszínen arról beszélt, hála istennek, hogy nem az ütközés felőli oldalon ült az egyébként még karonülő kisgyermek. Az édesapának ugyan megzúzódott a karja, de ő sem szenvedett komolyabb sérülést, és nem kért orvosi ellátást vagy vizsgálatot.