Országos ugrókötélversenyen szerepelt csaknem húsz nagyatádi versenyző
Budapesten rendezték meg az évad első országos ugrókötélversenyét. A Nagyatádi Kötélugró Klub 18 versenyzővel képviseltette magát. Ez az első állomása annak a versenysorozatnak, amivel az egri EB-re lehet kijutni.
A legkisebbtől a felnőttekig, az amatőrtől a profiig, az úgróköteles apraja-nagyja Budapesten töltötte az előző hétvégét, mert akkor rendezték meg az évad első országos versenyét. A következő időszakban még három ilyen országos verseny vár a versenyzőkre, egy januárban Egerben, egy áprilisban, egy pedig júniusban. Ezeknek a versenyeknek a különlegessége, hogy ezeken szerezhetnek pontokat az ugrókötelesek, amik alapján kvalifikálhatják magukt az Európa-bajnokságra, ami némileg közelebb lesz, mint az idei nyáron rendezett világbajnokság, hisz a kontinensviadalt Egerben rendezik majd meg.
Visszatérve a hétvégi versenyre: az országból tizenöt klub érkezett, Nagyatádról összesen 18 versenyző, akik számos érmet szereztek, de az még nem derült ki, hogy az EB kvalifikáción ez hány pontot fog érni.
A ugrókötelesek, mint minden évben, idén is gálát rendeznek majd a kulturális központban, méghozzá december 16-án. Itt a klub összes versenyzője színpadra lép majd.
Az évad első versenyének eredményei:
Mini korcsoportban
Kiss Kamilla összetettben 6. helyen végzett
Amatőr gyerek kategóriában
Nagy Lóránt gyakorlata 5. lett
Lakatos Dorina gyakorlata 13.lett
Füsi Bori gyakorlata 12.lett
Farkas Eperke gyakorlata 14.lett
Gulyás Milla gyakorlata 32. lett
Eperke-Dorina páros gyakorlata 6. lett
Gyerek korcsoportban
Csikós Hédi gyorsaságija 3.lett
Csikós Hédi és Nagy Lóránt páros gyakorlata 7. lett
Amatőr serdülő kategóriában
Szabó Larissza összetettben 17. lett
Serdülő kategóriában
Kuminecz Maja gyakorlata 6. lett
Kis Dorottya és Kuminecz Maja kínai versenyszámban a dobogó 3. fokára állhattak
Amatőr 16 évnél idősebbek kategóriájában
Tenk Dorina gyorsaságija 1.lett; összetettben is a dobogó tetejére állhatott
Magyar Dorina gyakorlata 1.lett; összetettben a 4. helyen végzett
Hervai Janka gyorsaságija 2. lett és összetettben a dobogó 3. fokára állhatott
Ifjúsági kategóriában
Nagy Melissza gyakorlata 9. lett
Bartha Boglárka gyakorlata a 3. helyen végzett
Tenk Dorina-Magyar Dorina páros gyorsasági gyakorlat az 5.lett
Felnőttek között
Ágoston Barbara egyéni gyakorlata a dobogó csúcsára repítette, triplában pedig a 10. lett
Párosban a dombóvári versenyzővel, Fónai Friderikával szintén a dobogó tetejére álltak, kinai versenyszámban pedig Bartha Bogival hatodik helyezettek lettek
Novográdecz Bence gyakorlata 2. lett, Máder Hédivel párban szintén az ezüstérmet akasztottak a nyakukba
A felnőtt vegyesformációs-csapat gyorsaságiban a 3. helyen végeztek. A csapat tagjai: Bartha Boglárka, Nagy Melissza, Máder Hédi, Novográdecz Bence voltak.
(További fotók a klub közösségi oldalán.)