Pályázat hátrányos helyzetű hallgatóknak
Ismét pályázatot hirdet a Nagyatádi Diákokért Alapítvány. Erre a félévre szociális helyzettől és tanulmányi eredménytől függően 20 és 40 ezer forint közötti összeggel támogatják a tanulókat.
Elsősorban az egyetemen vagy főiskolán tanulókat, ill. kimagasló tehetség esetén a szakirányú képzésben résztvevőket.
Legutóbb 26 nagyatádi diák jutott így támogatáshoz, összesen 760 ezer forint értékben. Az alapítvány azoknak segít, akiknek a képzésben való részvétele anyagi helyzetük miatt nehézségekbe ütközik, így hátrányos helyzetük megszüntetésével elősegíti a társadalmi esélyegyenlőségüket.
Pályázat benyújtására tanulmányi félévenként van lehetőség. Sikeres pályázat esetén a pályázót egyszeri kifizetéssel járó összeggel támogatja az alapítvány. A pályázathoz csatolni kell a 2020/2021. tanév II. félévi tanulmányi eredményről szóló igazolást vagy a leckekönyv fénymásolatát, első éves hallgatók esetén a felvételi pontszámról értesítő levél másolatát; a hallgatói jogviszony, valamint a család egy főre jutó jövedelmének igazolását a Nagyatádi Polgármesteri Hivatal által rendszeresített „Jövedelemigazolás” nyomtatványon.
Pályázati űrlap és a jövedelemigazolás nyomtatvány a Polgármesteri Hivatal II. emelet 205. számú irodájában vehető át, vagy letölthető erről az oldalról. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Bódis Bernadett a 82/504-512-es telefonszámon nyújt.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. október 15. (péntek).