Parádés mérkőzés, igazságos döntetlen
Szoros csata és kiegyenlített játék jellemezte a szombati RKC felnőtt férfi NBII csapatának mérkőzését. Hazai pályán fogadtuk a Mecseknádasd együttesét. Ismét izgalmas játékkal szolgáltak játékosaink.
Április 6-án, szombaton az RKC NBII-es felnőtt férfi csapata a Dél Takarék Mecseknádasdot fogadta hazai pályán. A mérkőzés a legvégéig kiélezett volt, végül igazságos döntetlen született.
Az erős Mecseknádasdi kezdés után a nagyatádi csapat vette fel a kesztyűt. A két együttes kiegyenlített küzdelme izgalmas mérkőzéssel övendeztette meg a hazai közönséget.
– Hol az egyik fél, hol a másik fél állt jobban. A mérkőzéstől azt kaptam amit vártam: szoros csatát, kiegyenlített játékot. Egy-két apróbb hiba döntött azon, hogy melyik fél nem nyert; úgy gondolom, hogy a végén igazságos döntetlen születet – nyilatkozta Takács László a csapat vezetőedzője.
A döntetlen egy pontot hozott az együttesnek, így a bajnokság hetedik helyén állnak a fiúk. Következő mérkőzés április 13-án lesz Kiskőrösön.
Fotók: Röhrig Dániel