Rendelettel oldaná meg a kormány az orvoshiányt
Több nagyatádi háziorvosi körzetben is helyettesítés révén oldják meg a rendelést, de például az 1-es számú körzetbe – dacára a kedvező feltételeknek – nem jelentkezett senki háziorvosnak, azaz tartósan betöltetlen.
Ahogy korábban írtuk, Nagyatádon az 1-es számú körzetben már szeptember óta nincs rendelés, az oda tartozó betegek más háziorvos után kellett, hogy nézzenek. Az önkormányzat hiába igyekezett kedvező feltételekkel pályázatot kiírni a praxis betöltésére (szolgálati lakást és térítésmentes rendelőhasználatot is felajánlottak), erre senki nem jelentkezett. A probléma megoldására tett javaslattal, amely szerint az 1-es és a 4-es számú háziorvosi körzetet összevonnák, többször keresték az illetékes hatóságot, ám érdemi intézkedés nem történt a hatóság részéről.
Most viszont a kormány ugyanezzel a módszerrel enyhítene az orvoshiányon, ugyanis egy, a Belügyminisztérium által kiadott rendeletben az szerepel, hogy a praxiskezelő széles jogkörrel alakíthatja, átalakíthatja a körzeteket és működésüket, ráadásul meg is szüntetheti őket, ha tartósan betöltetlenek.
Évente kétszer kérdezik meg az önkormányzatokat (március 1-jén és szeptember 1-jén), hogy van a területükön tartósan betöltetlennek számító körzet. Amennyiben igen, akkor két lehetőséget lát a Belügyminisztérium: átalakítja a körzeteket, vagy a betöltetlen körzettel határos másik körzetbe irányítja át a betegeket, tehát lényegében ugyanazt a módszert alkalmazzák, amit az önkormányzat szeretett volna megtenni.
Ettől, persze, háziorvosból nem lesz több, csak a meglévők feladatellátási területe növekszik majd. A legnagyobb probléma, hogy a közeljövőben nem is lehet számítani arra, hogy növekedésnek indul a háziorvosok száma, hisz – ahogy a GKI írja – 2023 februárjában a háziorvosok több mint fele, egészen pontosan 56 százaléka volt 60 évesnél idősebb, és csupán 1,4 százalékuk 35 évnél fiatalabb, azaz pár éven belül 5 éven belül a meglévő háziorvosok többsége nyugdíjkorhatár felett lesz.
Nagyatád járásban egyébként 19 praxisból 7 betöltetlen, azaz fél évnél hosszabb ideje nem találnak senkit, aki vállalná az orvoslást.
A statisztikai hivatal szerint az elmúlt 23 évben a háziorvosok száma 13 százalékkal, a házi gyermekorvosok száma 15 százalékkal csökkent. Ezzel kapcsolatban azt írják még, hogy 2010 óta folyamatos ütemben gyorsul az orvosok fogyása.
(A nyitókép illusztráció, forrás: depositphotos.com)