Semmilyen politikai erő nem sajátíthatja ki a forradalmat
A Nagy Imre Társaság nagyatádi programja keretében dr. Fazekas Csaba történész, a miskolci egyetem oktatója tartott előadást Kik „csinálták” a forradalmat 1956-ban Magyarországon? címmel.
Fazekas Csaba az előadás kezdetén leszögezte, hogy 1956 forradalom és szabadságharc volt, azaz a magyar nép nagy tömegei által támogatott, céljaiban alapvetően igazságos, az elnyomó rendszert leváltani akaró népmozgalom. S ebben az értelmezésben – amely alapvetően szembenáll a Kádár-korszak hamis értelmezésével – az 1989-es rendszerváltás óta teljes a konszenzus a magyar társadalomban és a magyar politikában is. Abban azonban nincs egyetértés, hogy kik „csinálták” a forradalmat, minden politikai erő magának igyekszik tulajdonítani ezt a szerepet.
Mielőtt az előadás címében feltett kérdés kifejtette volna, a történész a témát tágabb összefüggésekbe helyezve történelemelméleti problémákat vetett föl. Kitért arra, hogy milyen eseményeket nevezünk, ill. nevez a történelemtudomány egyáltalán forradalomnak. A kérdéssel kapcsolatos viták ellenére el lehet mondani, hogy a forradalom olyan politikai eseménysor, amelyet tömegek támogatnak és spontán történik. A modern magyar történelemben ilyen események voltak: 1848. március 15., 1918. október 31. és 1956. október 23. is. Mitől forradalom a forradalom, tette fel a következő kérdést: a forradalom spontán mozgalom, amelyet nem „csinálnak”, hanem „megtörténik”; a társadalom „egészét” mozgatja (lásd az 1956-os vidéki eseményeket!), s egy előkészítő szakasz után (melyet a benne élők általában nem is tudatosítanak), robbanás következik be. A robbanásnak egy új (bizonytalan) politikai intézményrendszer létrejötte és a régi rendszerrel szembeni – többnyire fegyveres – konfliktus a következménye. Forradalom azért tör ki, mert a társadalom elviselhetetlennek érez egy politikai rendszert, s emiatt egyre fokozódik az elégedetlenség. Ugyanakkor – a rendszer agresszivitása ellenére – észrevehetővé válik a társadalom számára a hatalom bizonytalanná válása (lásd a Sztálin halála utáni, a Szovjetunióból vezényelt személyi és egyéb változásokat a magyar kommunista pártban és a hatalmi rendszerben). Meghatározóak továbbá az események alakulásában a nemzetközi körülmények (lásd a többi között az SZKP XX. kongresszusát!).
S végül is kik, a magyar társadalom mely csoportjai voltak azok, akik kirobbantották a forradalmat, majd a forradalom eredményeinek megvédelmezése érdekében vállalták a fegyveres harcot is? Fazekas Csaba szerint a forradalom meghatározó csoportjai a munkásság és a parasztság voltak: a kommunista hatalom propagandájával ellentétben, miszerint az új rendszerben „övék a hatalom”, súlyos életszínvonal-problémák, a kollektivizálás sérelmei, a gazdaság működési válságának felismerése jellemezte ezeket a csoportokat. Követeléseiket a munkástanácsokban fogalmazták meg október 23. előtt és után. A forradalom további meghatározó csoportjai voltak az értelmiség és az egyetemi ifjúság, melyeket erősebb szabadságvágy és erősebb önkritika jellemzett (lásd a diákszervezetek követeléseit). Mivel az egypártrendszerben nem lehettek ellenzéki pártok, így ellenzék, ellenvélemény csak a kommunista párton belül jöhetett létre, így lettek a forradalom meghatározó alakjai a hatalomból kiábrándult párttagok és vezetők is.
Nem voltak a forradalomnak meghatározó társadalmi-politikai csoportjai viszont az 1945 előtti társadalmi és politikai elit képviselői és az 1945 előtti szélsőjobboldal alakjai sem, illetve nem „működtek közre” a nyugati magyar emigránsok és nem játszott szerepet semmiféle nyugati kormányok által támogatott tevékenység.
Összegezve az elmondottakat: Fazekas Csaba leszögezte, hogy a forradalmat nem egyetlen csoport „csinálta”, és éppen ezért senki és semmilyen politikai erő által nem kisajátítható. A magyar társadalom nagy tömegei vettek benne részt, s ezek a szerepek egymással nem szembeállíthatók.
(Fotók: Ormai Bálint)
