Sérülten is a legjobb lett a nagyatádi fekvenyomó
A nagyatádi világ- és Európa bajnok, Szabó Kornél a BM Országos Pontszerző Fekvenyomó Bajnokságon megsérült, de így is ő lett a legeredményesebb.
A nagyatádi Szabó Kornél jelenleg Nagykanizsán teljesít szolgálatot a tűzoltóság kötelékében. Korábban világ- és Európa bajnok lett fekvenyomásban. Most a rendvédelmi szervek által szervezett országos bajnokságon kapott főigazgatói különdíjat a Katasztrófavédelem vezetőjétől, Dr. Góra Zoltántól.
– A pontszámítást úgy kell elképzelni, hogy egy külön erre kialakított kalkulátorral kiszámolják, hogy hány pontot ér egy-egy súly kinyomása. De nemcsak a súly, hanem a saját testsúly is számít.
Egyébként a versenyen nemcsak tűzoltók, hanem más, rendvédelemben dolgozók is indultak, például a terrorelhárítás dolgozói, vagy a börtönőrök.
– Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők, összesen 180-an. Arra kaptam különdíját, hogy testsúlytól és korosztálytól függetlenül én lettem a legjobb – mondta el az Atádhírnek a világbajnok sportoló. – Összesítésben a második lettem, mert a harmadik gyakorlat során, ahol 190 kilogrammot kellett kinyomni, megsérültem és két és fél centiméter hosszan a jobb mellemben részleges izomszakadásom keletkezett.
Az eredmény abból a szempontból mindenképpen keserédes Kornél számára, hogy már jóideje készült a november végén esedékes, Lengyelországban rendezett világkupára, ahol a mostani versenyen elszenvedett sérülése miatt nem fog tudni részt venni.