Ügyvezető: 160 dolgozót kellett elküldenünk az Industrie-tól

Nyerges Ervin szerint nem a profit növelése, hanem a cég fennmaradása miatt volt szükség erre. A marcali telephelyéről két ütemben 120, a nagyatádiról pedig 40 dolgozónak mondott fel nemrég az Industrie Elektrik Kft.

Az autók világítástechnikájában használt kábelkorbácsok gyártásával foglalkozó Industrie Elektik Kft. az elmúlt másfél hónapban felmondott összesen 160 munkavállalójának. Ahogy arról korábban tudósítottunk, a marcali központú cég először december elején a székhelyéről bocsátott el 60 embert, majd nem sokkal később még 60-at, a nagyatádi telephelyéről pedig 40-et. A létszámváltozás után Marcaliban 480, Nagyatádon pedig 270 munkás maradt. Vagyis a Magyarországon foglalkoztatottak 17,5 százalékának mondott fel a cég. Az ukrajnai telephelyet nem érintette a létszámleépítés. Ezt a cég ügyvezetője erősítette meg az Atádhírnek.

Az összeszerelés betanított munkával történik
Nagyatádon 40 elbocsátás történt, most 270 emberrel dolgoznak

A leépítések a német autóipar visszaesése és így az elmaradt megrendelések miatt történtek. A dízelbotrány után ugyanis Európa-szerte csökkent a kereslet a dízelautókra. De erre csak későn reagált a piac. „Júniusban a német autógyártás volumene évesítve 4,7 millió darabra esett vissza, ami jó egymillió darabbal kevesebb a 2015-2017-es csúcsidőszakban megszokottnál.  A közép-kelet európai gazdaságok által kitermelt hozzáadott érték mintegy 10 százaléka, a munkahelyek pedig 6-9 százaléka közvetlenül az autóiparhoz köthető”írta a Napi.hu egy szeptemberi cikkében. Így bármilyen, a forgalomban beálló változás érzékenyen érinti ezeket a régiókat.

A piaci változásokra muszáj azonnal reagálni, ellenkező esetben a cégek becsődölnek – indokolta kérdésünkre az elbocsátásokat Nyerges Ervin, az Industrie Elektrik egyik ügyvezetője. – Győrben például megszüntették az autógyártásban a 3. műszakot. A dízelbotrány következtében jelentősen visszaesett a német autópiac. Emiatt túltermelés történt, most ott tartunk, hogy a raktárak megteltek az eladhatatlan dízelautókkal. De Németországban már a benzines autókra is ferde szemmel tekintenek az emberek. Az autóipraban most az a kérdés, merre tovább, mit fejlesszenek? A hibrid autókat? Az elektromos autókat? A termelésnek pedig majd ehhez kell igazodnia.

Az ügyvezető szerint az alkalmazottak elbocsátására nem a profit növelése, hanem a cég fennmaradása miatt volt szükség.

Az összköltségek 90 százalékát így is a munkabérek teszik ki. Ezen máshogy nem tudunk spórolni, csak ha csökkentjük a munkások számát. A maradék 10 százalék is számottevő, és ott próbálunk takarékoskodni, ahol csak lehet, de bármennyit is kanyarítunk le belőle, ebből nem tudjuk kispórolni a munkabéreket. Ilyenkor pedig, sajnos, nehéz döntéseket kell hozni.

Az ügyvezető szerint a jelenlegi helyzet a 2008-as dupla válsághoz hasonlítható. Akkor az 1400 főt foglalkoztató cég 800 főre szorult vissza. A mostani helyzetben ráadásul felerősödött a piaci versengés is. A megrendelők sok esetben választják az olcsóbb, nagyobb mennyiségben előállított, sokszor hibás darabokat tartalmazó termékeket, mint a valóban minőségi árut.

Az ilyen országokban, mint például Egyiptomban, olyan bérekkel dolgoztatnak, amivel egyszerűen nem tudunk versenyezni – jegyezte meg az ügyvezető.

A cégnél a termelés két fő munkafolyamatra bontható: az előkészítésre és az összeszerelésre. Az előbbinél a kábeleket méretre vágják, a végüket lekezelik, préselik – ezek elvégzésére speciális munkagépeket használnak, melyek finomhangolása és kezelése szakképzett munkaerőt igényel. Az összeszerelés azonban betanított munka. Az elbocsátások ezeket az alkalmazottakat érintették.

Az összeszerelés betanított munkával történik
Az összeszerelés betanított munkával történik

A cég ukrajnai telephelyét több mint 10 éve alapították, és több mint 1000 embert dolgoztatnak. Itt csak összeszereléssel foglalkoznak, jelentősen olcsóbb munkabérekért, mint a magyarok. Ez a helyszín viszont alkalmatlan az előkészítő fázisra mind szakképzett munkaerő, mind technológia, mind pedig infrastruktúra tekintetében. Az ügyvezető szerint hosszú távon Nagyatádon inkább az előkészítésre fogják fektetni a hangsúlyt. Jelenleg is tervben van két további munkagép üzembe helyezése, melyeknek kezelésére képzett munkásokat fognak alkalmazni. Mint mondta, a gazdasági helyzet egyelőre stagnál, amelyhez a jelenlegi létszámmal már alkalmazkodott a cég volumene. Így a marcali és a nagyatádi telephelyeken egyelőre nem kell további elbocsátásoktól tartani. Az ügyvezető azt is megjegyezte, a nagyatádi munkaerő-kínálat sokkal kedvezőbb, mint a marcali.

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás