Vukan: úgy indultunk Nemanjával, hogy legalább az egyikünk érjen a lehető legmagasabbra

A Nagyatádi FC ötszörös gólkirálya nem bánja, hogy nem ő lett az. Otthonra és családra lelt itt, megismerte a feleségét, és itt született a fia. Hogy meddig focizik? Még harcolni fogok egy picit – feleli mosolyogva.

Két kisfiú, 4-5 évesek, baktat a sötét zentai utcákon édesapjuk nyomában. Hajnali 5 óra van, a 90-es évek elején járunk a  jugoszláviai Vajdaságban. Apa 6-kor kezd az olajüzemben, anya is egy másik gyár irodájában, 12 óráznak. Mire kinyitják az ovit, a két fiúcska már másfél órája ott alszik a takarítónőnek köszönhetően.

– Már olyan fiatalon vitt minket edzésre apukám. Öltözői légkörben nőttünk fel – idézi föl az első emlékeket a 36 éves Vukan Nikolics. – Aztán havi váltásban hol délelőtt, hol délután jártunk iskolába. Volt egy-egy biciklink, azzal tekertünk edzésre, miután hazamentünk, megmelegítettük az ebédet, amit anyukám előző este készített, aztán mentünk suliba. Sokat voltunk ketten, és mindent önállóan kellett megoldanunk.

Ezek szerint nem is emlékezhet olyanra, hogy ne focizott volna. Az édesapja is focista volt, éppen a kis Vukan születése miatt utasította vissza végül egy svájci proficsapat szerződésajánlatát, jól fizető állása volt, maradt Jugoszláviában. 28 évesen, egy csúnya lábtörés miatt szakadt félbe a labdarúgó karrierje. Ám továbbra is biztatta a fiúkat, figyelemmel kísérte a fejlődésüket, sokat beszélgetett velük, számukra a világ kerekségét a labda adta.

– Főként azt mondta, hogy

alázattal és odaadással kell lennetek a sportágatok iránt, hogy utána az visszaadja nektek az életben.

A korosztályukban nagyon sok ügyes fiú volt, ő már 16 éves kora óta felnőtt csapatban játszik, velük kellett megküzdenie, ahogy mindenért is meg kellett, mondja.

– Szerencsénk volt, a zentai csapatnak nem volt arra pénze, hogy máshonnan hozzon felnőtt játékosokat, ezért engedték játszani az utánpótlás korúakat

– világít rá akaratlanul is a hazai futball másik rákfenéjére. – Így aztán szombaton felnőtt meccset játszottunk, vasárnap ifit. Egy év múlva pedig már egy IV. és egy V. osztályú felnőtt csapatban küzdöttünk egyszerre. Akkor kerestük az első kis pénzünket, meccsenként 3 ezer forintnak megfelelő összeget, egy heti ételünk megvolt belőle.

Húsz évesen jött át Magyarországra a másfél évvel fiatalabb öccsével együtt, mert megvárta, amíg ő is befejezi a gimnáziumot. 2006 nyarán volt a próbajátékuk Barcson, ami után id. Dárdai Pál edző leigazolta őket az akkor NB II-es csapathoz.

– Az első meccsünkön Budapesten, a BKV ellen 3:1-re nyertünk, a következőn, otthon 2:0-ra, mindkét meccsen gólt rúgtunk mind a ketten. Sok segítséget kaptunk a játékostársaktól és a vezetőségtől is. Aztán Nemanjának derékbántalmai lettek, mire felgyógyult, az első tavaszi meccsen pedig én törtem el a lábam. A szezon végén közös megegyezéssel a Kaposvölgyébe igazoltunk, ahol Nemanja az őszi idényben 11 gólt rúgott, és leigazolta a Kaposvári Rákóczi az NB I-be. Azóta nem játszunk egy csapatban, bár utána még egy évig együtt laktunk.

Vukan 2009 nyarán került az NB III-as Nagyatádhoz Papp Zoltán edző és Halász József klubelnök ajánlatának köszönhetően.

Akkor nem gondoltam volna, hogy 2022-ben is még itt leszek, de nem bánom, hogy így történt: otthont találtam, itt ismertem meg Noémit, a feleségemet, itt született a fiunk, Lazar. Egyébként abban a szezonban, 2009-ben írta az első történelmét a csapat, mert 2. lett az NB III-ban, 28 gólt rúgtam.

Összesen ötször lett eddig gólkirály az NB III-ban, mégis csak egyszer kapott olyan ajánlatot, amit érdemesnek tartott megfontolni, végül akkor sem ment el – Dunaújvárosba hívták -, egyéves szentlőrinci kitérőtől eltekintve azóta is a Nagyatádi FC-ben rúgja a bőrt.

– Az érzéseimre hallgattam akkor is, ugyanúgy, mint amikor Noémit megismertem. Az ő kislánya akkor 8 éves volt, Odett ma a barcsi gimibe jár, Lazar pedig már 7,5 éves. Szép család lettünk.

Nemanja Kaposváron is rosszul lett, azt mondták, a mája nem bírja ezt a terhelést, mondjon le a profi futballról, szerencsére nem adta fel, kiderült, téves a diagnózis, valójában sav- és gluténérzékenysége van. Radikálisan megváltoztatta az étrendjét, attól kezdve sosem volt sérült, kopogja le gyorsan Vukan. Az öccse a következő fél évben olyan teljesítményt nyújtott, hogy leigazolta a Fehérvár.

Amikor együtt elindultunk Zentáról, azt mondtuk, legalább az egyikünk jusson a lehető legmagasabbra. A testvérem azt a lehetőséget, amit megkapott, százszorosan kihasználta.

Igen, segített nekem, én is ugyanezt tettem volna, de sosem beszéltünk arról, hogy mennyit keres. Én pl. azzal igyekeztem a javára lenni, hogy 3 évig, amíg a Chicagóban focizott, minden meccsét megnéztem, aztán megbeszéltük, én hogy láttam, mit vettem észre.

Vukan felidézi élete három legnagyobb fociélményét, az első 2016-ban volt.

– Varsóban 65 ezer ember előtt játszott kupadöntőt Nemanja, gólkirály lett abban az évben, a győzelem után a Legia szurkolótábora az ő nevét skandálta, apuval ott ültünk mi is a stadionban, még most is libabőrös vagyok, hogy eszembe jut. Aztán szintén a Varsó csapatával játszott Nemanja Madridban a Real ellen, életem végéig fogok rá emlékezni. A harmadik pedig az a hihetetlen Magyarország-Izland meccs volt 2020-ban, amelynek az utolsó perceiben rúgtunk két gólt, és így kijutottunk az Európa-bajnokságra. Nemanja a lefújás után átjött a biztonsági őrökön, körülöttem mindenki csodálkozott, miért jön oda, aztán megölelt, majd ránk ugrott, mindenki tombolt!

A testvérem olyan magasra jutott, hogy Zentán, ahol nagy az ismeretségünk és a baráti körünk, amikor az Európa-bajnokságot játszották, és kivetítőkön nézték a meccseket, olyan büszkék voltak rá, hogy plakátokat raktak ki sok helyen az ő arcképével.

Vukan és Nemanja kettős állampolgárok, egyébként az édesanyjuk, Valéria magyar, tehát anyai ágon magyarok. Igaz, csak azután tanulták meg a nyelvet, hogy 2006-ban idejöttek. A testvérével a mai napig is szerbül beszélnek, mégpedig minden nap: most még többet, mert Nemanja családja itthon maradt Székesfehérváron, ő pedig nélkülük játszik a török csapatánál. Nemanjának három, Vukánnak egy gyermeke született. Persze, Lazar is focizik, kedvence Cristiano Ronaldo.

– Igazán csak azóta lelkesedik a fociért, hogy elmentünk a Fehérvár-Honvéd meccsre, és amikor vége lett, Nemanja levitte őt és a saját fiát is a pályára, kapura rúghattak, az ottmaradt szurkolók pedig elkezdtek tapsolni nekik, ráadásul a szpíker minden gólnál beindította a gólörömöt sugárzó zenét, fél órát játszottak ott így, hát, az levette a lábáról.

Kérdem, 36 évesen mik a további tervei. Mint mondja, van 4-5 srác, akiknek az U7 óta edzője, most már az U19-ig jutottak, együtt játszanak a felnőtt csapatban.

– Ha megérzem azt, hogy már nem tudok úgy segíteni nekik, hogy öreg vagyok, nem fogom tovább csinálni. Már nemcsak az érdekel, hogy minél több gólt rúgjak, hanem, hogy a körülöttem lévők is, fontos, hogy jól érezzék magukat. Szerencsére sok nagyatádi kötődésű játszik a csapatban.

A tervei szerint szeptembertől átvesz megint egy U7-es csapatot, megpróbálja őket is végigkísérni.

– Zolinak, az edzőnknek segítek a napi munkában, és tanulok tőle a játék mellett. Jövőre akarok továbbtanulni, megszerezni az edzői licenceket.

Még harcolni fogok egy picit, teszi hozzá mosolyogva.