Újévi fogadalom? Nem lehetetlen!
Minden bizonnyal Olvasóink közt is akadnak olyanok, akik az új esztendő beköszöntével fogadalmat tettek bizonyos célok elérésére. Sajnos ezeket nem mindig könnyű teljesíteni. Itt van pár tipp a sikeres megvalósításhoz!
Ahhoz, hogy újévi fogadalmunkat valóban teljesíteni tudjuk az első és legfontosabb teendő a helyes cél kitűzése. Sokan abba a hibába esnek, hogy az általunk tett fogadalom nem eléggé konkrét, így megfelelő tervet sem tudnak kidolgozni arra, hogy azt ténylegesen valóra tudják váltani.
Az leggyakoribb vállalások az új esztendőre az életmódváltásra vonatkozó fogadalmak. Például ezekre is érvényesíthető a marketingben jól bevált módszer, az úgynevezett SMART tervezés. A mozaikszó szerint a jó tervet az alábbiaknak megfelelően kell kidolgozunk.
S, vagyis specifikus: célunk legyen konkrétan meghatározott!
M, vagyis mérhető: legyen összehasonlítási alapunk a jelenlegi és a várt eredmény között (akár számban is kifejezhetően)!
A, vagyis akció központú: a terv középpontjában egy cselekvés álljon, amivel elérhetjük a célt, így saját aktivitásunk segít hozzá annak eléréséhez!
R, vagyis reális: ne állítsuk magunkat olyan feladat elé, aminek megvalósítására nem vagyunk képesek! Ha kell, járjunk utána, hogy amit elterveztünk, azt lehetséges-e megvalósítani, ne rugaszkodjunk el a valóságtól!
T, vagyis az angol time szóból eredően, időben behatárolható: könnyebb tervezni, ha a cél elérését egy konkrét dátumhoz kötjük! Tovább segíthetjük a cél elérését, ha közbeszúrunk olyan korábbi határidőket is, amik a részfeladatok elvégzésének időpontjai!
Vegyünk egy példát!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egy kidolgozatlan célt tűznek maguk elé. A leggyakoribbak a „Mozogni fogok!” vagy a „Lefogyok!” fogadalmak. Ezek az elhatározások, sajnos, eléggé megfoghatatlanok. A SMART-terv alkalmazásával a fogyásra tett vállalás valahogy így alakulna:
„Hogy jobban érezzem magam a bőrömben, június 1-ig 10 kg-ot leadok!”
Specifikus, mert konkrétan meghatároztuk, mennyit szeretnénk lefogyni (10 kg). Emellett az is egyértelmű, hogy milyen okból szeretnénk célunkat elérni (jobb közérzet).
Mérhető, hiszen a jelenlegi és az elérni kívánt súlyom közti különbség pontosan kimutatható.
Akció, vagyis cselekvés központú, hiszen csak én tehetek érte, hogy ezt a célt elérjem, és ezért keményen kell dolgoznom.
Reális, hiszen öt hónapom van a megvalósításra, így havonta két kilót, vagyis hetente kb. fél kilót kell fogyni, ami reálisnak mondható.
Határidőhöz kötött, hiszen konkrét dátumot szabtam meg célom elérésére, és még ezt is feloszthatom részcélokra a feladat megkönnyítése érdekében.
Ezek alapján szinte bármit megtervezhetünk, legyen szó például utazásról, egy mozgásforma megtanulásáról vagy hízásról, fogyásról!
Fontos azonban tisztában lennünk azzal is, hogyan működik az emberi elme, ha új szokások kialakításáról van szó. Legnehezebben ugyanis a már meglévő, hagyományos cselekvéseinket tudjuk befolyásolni. Egyénileg változó mértékben, nehezebben vagy könnyebben alakíthatóak ki új viselkedésformák. Ha változtatni szeretnénk, fontos ismerünk az alábbi „törvényszerűségeket”!
- A kor nem segít… Minél idősebbek vagyunk, annál nehezebb elszakadnunk régi szokásainktól, vagy épp újakat kialakítanunk. Persze, soha nem késő a váltásra! Tudatosságunk sk területen erősödik az éveink számának növekedésével, ez segítheti céljaink elérését.
- Cselekedjünk minél hamarabb! Ha megszületett az elhatározásunk a változtatásra, lépjünk minél hamarabb, ugyanis minél tovább halogatjuk a tervünk megkezdését, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy ténylegesen bele fogunk vágni.
- Kéthónapnyi munka a változáshoz… Pszichológiai kutatások szerint egy új szokás kialakításához (pl. életmódváltás, rendszeres mozgás) átlagosan két hónapra van szükség. Eddig kell folyamatosan végezni egy adott tevékenységet ahhoz, hogy automatikussá, vagyis valódi megszokássá váljon. Ez az időtartam természetesen egyénenként nagymértékben változhat, de tervezés szempontjából bátran használhatjuk!
Ezekkel a tanácsokkal és információkkal kívánunk Olvasóinknak sok sikert az újévi fogadalmak tervezéséhez és teljesítéséhez!