Nemzetközi mezőnyben is jól úsztak a NUTE versenyzői

A Nagyatádi Úszó és Természetjáró Egyesület versenyzői Veszprémben, egy nemzetközi versenyen vettek részt az elmúlt hétvégén, ahol több egyéni csúcsot is úsztak a nagyatádi fiatalok.

Létszámban valamelyest megfogyatkozva, ám annál lelkesebben álltak rajtkőre a NUTE úszói Veszprémben, egy nemzetközi megmérettetésen: harmincnál is több csapat csaknem félezer versenyzője indult a versenyen.

– Azt gondolom, hogy jó tapasztalatokat szereztünk egy kiemelkedően erős mezőnyben – értékelte a versenyt Gáspár Réka, a csapat egyik edzője.

Több olyan eredmény született, amelyet oklevelet ért:

Horváth Ádám
50 m hát 5. hely

Nagy Réka Jázmin
50 m mell 4. hely
100 m mell 4. hely
100 m gyors 5. hely

Németh Kristóf
50 m pille 6. hely

Minden versenyző több versenyszámban is rajthoz állt. Bár oklevelet nem ért, de Wágner Karolina 100 m háton és 200 m háton, Vig Olivér 50 m pillén, Németh Kristóf 100 m háton és 800 m gyorson is az első 10-be úszta magát.

A versenyen a NUTE részéről még Fekete Zoé és Horváth Kira vett részt.

Az edzők Gáspár Réka és Sárvári József voltak. Utóbbi nemrég csatlakozott a NUTE stábjához.

Megosztás