A mentőautóból lopott, két év fegyházat kapott Szerző: Katona József | 2021-01-19 15:05:00 | Címkék: fegyház, mentő, somogy, siófok, bíróság, lopás, ügyészség

Több rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 35 éves férfival szemben, aki a járványhelyzet első időszakában a szomszédjához érkező mentőautóból lopott.

A korábban is vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt elítélt vádlott 2020 márciusában szabadult előző büntetéséből, majd a rokonai siófoki házába költözött, alig egy hónappal később azonban már újabb bűncselekményeket követett el. 2020 áprilisában az utcába egy beteghez mentőautó érkezett, a környéken nagyszámú érdeklődő gyűlt össze, a férfi – kihasználva azt, hogy a mentősök betegellátás céljából a szomszéd házba bementek – a csukott, de nem zárt állapotú mentőautóból eltulajdonított egy, az Országos Mentőszolgálat tulajdonát képező táblagépet, továbbá a mentőtechnikus övtáskáját, a benne lévő 14 ezer forint  készpénzzel, bankkártyával és igazolványokkal együtt. A táblagépet a rendőrök később a szomszéd utcában található szemétlerakónál megtalálták, majd a mentőszolgálat részére visszaadták.

A bűncselekményt követően félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött Siófok Város Önkormányzata annak, aki az elkövetők személyéről a rendőrség részére információt szolgáltat. 

A siófoki nyomozók rövid időn belül azonosították és őrizetbe vették az elkövetőt, aki a bűncselekmények elkövetését ekkor még beismerte, ezért az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a férfit. A vádlott azonban a bíróság előtt már tagadta a bűncselekmények elkövetését, így az eredménytelen bírósági eljárás után az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A nyomozás folytatása, majd az ismételt vádemelés után a Siófoki Járásbíróság a 2021. január 14. napján meghozott ítéletében az azóta is letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben halmazati büntetésül két év fegyházbüntetést és három év közügyektől eltiltást szabott ki azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban felmentés végett jelentettek be fellebbezést, illetőleg – mivel az ítélet nem emelkedett jogerőre – a vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta. 

A fényképek a nyomozó hatóság szemléi során készültek.
A fényképek a nyomozó hatóság szemléi során készültek. - A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

Vissza az előző oldalra