Autókázni akart: lopott egy kocsit

Egy böhönyei férfi a kaposvári a vasútállomás mellett egy járó motorral, üresen várakozó személygépkocsiba ült be, amivel elhajtott. Azt vallotta, autókázni akart. A rendőrség a napokban fejezte be a nyomozást.

Július 21-én 23 óra körül Kaposváron a vasútállomás épülete mellett vette észre a feltehetően már akkor ittas állapotban lévő férfi azt az autót, amit gazdája járó motorral, felügyelet nélkül hagyott. A kínálkozó alkalmat kihasználva a járműbe ült, majd elhajtott.

A rendőrnek az esetről tett bejelentést követően mindössze negyed órára volt szükségük, hogy elfogják a 39 éves férfit. Cs. Jánost az ügyben gyanúsítottként hallgatták, aki beismerő vallomást tett. Kihallgatása során elmondta, ő csak céltalanul autókázni szeretett volna, ezért hajtott el engedély nélkül az őrizetlenül hagyott autóval.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte az ügy vizsgálatát, és a keletkezett iratokat jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bíróság elé állítási javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte. 

Forrás: Police.hu

A nyitókép illusztráció!

Megosztás