Babócsai iskola: élethosszig tartó tanulópénz

Másfél éve kellett volna elkészülnie a felújított babócsai iskolának. Bő egymilliárd forintból. Pár hete ismét elkezdődött az építkezés, miután még 734 milliót adott rá az állam. Arra nincs válasz, mi lett a pénzzel.

2019. május végén adták át a területet az 1 milliárd 88 millió forintos, uniós támogatásból finanszírozott beruházás kivitelezőjének (APM Construct Kft). Aztán a helyiek tapasztalatai szerint decemberben elakadt a munka. 2020 augusztusában feltett kérdéseinkre a beruházó Kaposvári Tankerületi Központ azt válaszolta: a befejezés határidejét módosították 2021. január 27-re. Ezt azonban az illetékes hatóság nem hagyta jóvá, ugyanis nem találta megalapozottnak a késedelem indoklását. Így aztán a tankerületi központ kénytelen volt felmondani a kivitelezővel kötött szerződést.

Aztán sokáig nem történt semmi. A pénz nem tudni, mekkora része elfogyott, a készültségi állapot a 25-30%-ot aligha haladta meg, az árak pedig közben egyre csak emelkedtek.

A mintegy 150 diák és a pedagógusok pedig azóta is az egykori gyógyszertár és a plébánia épületében kénytelenek élvezni a modern köznevelés áldásait. Immár 2 éve és 9 hónapja. Hogy milyen körülmények között, arról még az első hónapokban ezt mondta az egyik tanár:

A Covid-járvány idején kell a volt paplakban tanítanunk, ahol akkora a zsúfoltság, hogy egyik osztályba a másikon át lehet bejutni, a vécéajtótól két méterre meg tanítunk. A másik helyen – a volt gyógyszertár épületében – meg olyan pici az udvar, hogy a szünetekben a kerítésen lógnak a gyerekek.

Hosszú hónapokkal később, 2022 februárjában aztán történt valami: a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szászfalvi László bejelentette, hogy köszöni „a kormány egyedi döntését, amellyel plusz 734 millió forint hazai forrással támogatta a beruházás megvalósítását!” Tehát került még pénz, és nyilván lett új kivitelező is, hiszen a babócsaiak úgy három hete ismét mozgolódást látnak a munkaterületen.

Azóta folyamatos a munka, nem tudom, mi történhetett, de most még hétvégén is dolgoznak, korábban meg hónapokig nem láttunk itt senkit – kommentálta egy babócsai édesanya. 

Egyébiránt azt mondják, már mindenki belefáradt a végeérhetetlennek tűnő küzdelembe, a tehetetlenségtől fásulttá váltak a szülők és a pedagógusok is. Úgy tudják, kb. 120 gyerek maradt az „iskolában”, vagyis már ötödével kevesebben vannak. A törzsgárdából három pedagógus is távozott: ketten nyugdíjba mentek, egy felmondott. A gyerekek, a szülők és a pedagógusok is nagyon bánják az egész hercehurcát, alig várják, hogy vége legyen.  Megkeresésünkre a település polgármestere szintén a reményét fejezte ki, hogy mielőbb elkészül a beruházás.

Nagyon szorít bennünket az idő, szükségünk lenne az egykori gyógyszertári épületünkre, ugyanis elnyertünk egy 140 milliós óvodaberuházást. Ahhoz pedig, hogy annak neki tudjunk állni, át kellene költöztetnünk oda két ovis csoportot – mondta Jáger Gábor polgármester.

Az ügy továbbra is megválaszolatlan kérdése, hogy hová tűnt a beruházásra eredetileg elnyert 1,088 milliárd forint. Érte-e kár az államot és így az adófizetőket? Mennyi pénzt fizetett ki a beruházó az első kivitelezőnek? Tudja-e érvényesíteni a Kaposvári Tankerületi Központ az eredeti szerződésben foglalt nettó vállalkozói díj 30 százalékának megfelelő meghiúsulási kötbért? Az ezen felül keletkezett kárért benyújtotta-e a jogos igényét, ill. az behajtható-e? Ezeket a kérdéseket feltettük a tankerületi központnak is, az alábbi választ kaptuk tőlük.

A babócsai általános iskola az eredeti terveknek megfelelően épül meg. Az új kivitelező 13,27% mértékű készültségi állapotban tudta átvenni a beruházást. A készültségi állapot meghatározását igazságügyi műszaki szakértő véleményét figyelembe véve készítette el a tankerület. A korábbi kivitelezés meghiúsulása miatt a tankerületi központ a kivitelezővel szemben jogi úton rendezi az ügyet.

A nevelés-oktatás zavartalanul folyik Babócsa község korábbiakban kijelölt két épületében.

Az alig 13 százalékos készültségi fok arra enged következtetni, hogy a babócsai és környékbeli gyerekek még jó ideig tanulhatnak „zavartalanul” a plébánia és az egykori gyógyszertár épületében. Így ültetve át a lifelong learning (élethosszig tartó tanulás) fogalmát magyarra.

Utólag úgy értesültünk, hogy az új kivitelező, a HM-BAU Kft. 270 napot kapott az építkezés befejezésére. Ezután még szükség lesz belső munkákra, az engedélyek beszerzésére, így várhatóan leghamarabb 2022 végén költözhetnek be a diákok és a pedagógusok az új iskolába.

Megosztás