Börtönt kapott a focista, aki fél szemére megvakított egy szurkolót

Egy ásványvizes palackot vágott az indulatos focista a tőle pár méterre álló szurkolóhoz, akinek a látását már nem sikerült megmenteni. Két és fél év börtönre ítélte jogerősen a bíróság.

A Fonyódi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt indított bűnügyében – melyben egy flakon eldobása miatt vakult meg a vendég szurkoló – a napokban hirdetett ítéletet a Fonyódi Járásbíróság.

A vád lényege szerint a büntetett előéletű, 34 éves a vádlott 2020 októberében Somogyváron a hazai csapatban futballozott a megye felnőtt II. bajnokság egy mérkőzésén.

A meccs során lecserélt férfinak nem tetszett a játékvezető egyik döntése, ezért bekiabált a pályára, majd az egyik szurkolóval is szóváltásba keveredett.

A vita során az indulatos vádlott a kezében tartott 7,5 dl-es, kevés vizet tartalmazó műanyag palackot nagy erővel a tőle 3,4 méterre álló sértett felé dobta, akinek az eldobott tárgy olyan súlyosan megsértette a bal szemét, hogy látását nem lehetett megmenteni.

A Fonyódi Járásbíróság a korábban hasonló bűncselekmények miatt marasztalt férfit 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében szereplő sportrendezvények látogatásától.

Az ügyészség a döntést tudomásul vette, azonban a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, ezért az ítélet nem jogerős.

Megosztás