Felmondtak a babócsai iskola felújítását végző kivitelezőnek

Éppen azért, mert nem végezte el a munkát határidőre, sőt, másfél év alatt sem. Ráadásul többszöri felszólításra sem volt hajlandó a beruházás folytatására. A babócsaiak szerint a következő tanévre sem lesz iskolájuk.

Pedig már az ideire, vagyis szeptemberre el kellett volna készülnie a bő egymilliárdos beruházásnak. Csakhogy a falubeliek elmondása szerint 2019 decembere óta nem folyik érdemi munka a területen, amint arról augusztusban beszámoltunk. Akkor az iskola fenntartója – és egyben a beruházás megrendelője –, a Kaposvári Tankerületi Központ azt válaszolta kérdéseinkre: a kivitelező akadályközlése alapján kezdeményezték a támogatási szerződésében szereplő kivitelezői végdátum módosítását 2021. január 27-re.

Pedig már akkor nyilvánvaló volt, hogy a mintegy 25%-os készültségi állapotban lévő beruházás nem fog elkészülni a tanév második félévére sem. Most azt írták: a vállalkozó (az APM Construct Kft.) eddig csak a munkák kisebb részét végezte el. A fenntartó a munkaterület visszavételéről soron kívül intézkedett. A felmondás kapcsán a tankerületi központ a kivitelezési szerződésben rögzített valamennyi jogát érvényesíteni kívánja.

„A tankerületi központ és az általa megbízott műszaki ellenőr folyamatosan felszólította a kivitelezőt a kapacitások jelentős növelésére, a munkavégzés fokozására, illetve a munkaterületen felhalmozódott hulladék kezelésére. A Kaposvári Tankerületi Központ a tőle elvárható gondossággal eljárva élt a kivitelezési szerződésben rögzített jogaival, így a hulladékkezelés elmulasztása miatt kötbér megfizetésére is felszólította a kivitelezőt.”

A kivitelező 2020 májusában kérte a teljesítési véghatáridő módosítását. Az elmaradás fő okának a COVID-19 pandémia okozta késedelmet jelölte meg. Az illetékes hatóság azonban nem hagyta jóvá a teljesítési határidő meghosszabbítását: nem találta megalapozottnak a késedelem indokát, ugyanis a területen hónapok óta nem folyt tényleges munkavégzés. A Kaposvári Tankerületi Központ szerint továbbra is elkötelezettek a projekt teljes körű megvalósítása mellett, és ennek érdekében minden lehetséges intézkedést megtesznek.

Információink szerint a fenntartó kénytelen lesz állagmegóvó intézkedéseket végrehajtani, mégpedig minél előbb. Ugyanis az épületen nincs tető, beázik, vagyis mihamarabb elejét kell venni, hogy további károk keletkezzenek.

Örömmel nyugtáztam, hogy az eddigi lehetetlen állapotból elmozdulnak, és a tankerület végre lépett az ügyben, hogy újra lehessen iskolánk – kommentálta a fejleményeket Jáger Gábor polgármester.

A településen egyébként úgy számolnak, hogy a jelenlegi állapot műszaki felmérését, majd a több hónapot igénylő új közbeszerzési eljárást követően leghamarabb március végén, április elején folytatódhat a korszerűsítés. A faluban attól tartanak, hogy a rengeteg csúszás és a szorító határidők miatt összecsapott, nem megfelelő minőségű munka készül majd. Továbbá valószínűsítik, hogy a harmadik tanévet sem tudják szeptemberben az új iskolájukban elkezdeni.

Fotó: Röhrig Dániel (2020. aug.)
Fotó: Röhrig Dániel (2020. aug.)

 

Megosztás