Fokozott balesetveszély: csúszós utak, szeles idő!

Esős, szeles napok következnek, sorra történnek a közlekedési balesetek a somogyi utakon, ezért figyelemfelhívást adott ki a rendőrség. Érdemes megfogadni a tanácsaikat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap estétől dél, délnyugat felől záporos-zivataros tömbök érkeznek hazánk középső és nyugati részébe. Míg éjszaka a nyugati, északnyugati megyékben számíthatunk felhőszakadásra. Hétfő hajnaltól újabb hullámban várható zivatarok érkezése, ezúttal már nyugat felől. Ezt felhőszakadás is kísérheti, valamint viharos lökések is lehetnek.

A fentiekre tekintettel a rendőrség felhívja a gépkocsivezetők figyelmét a csapadékos és szeles időben való közlekedés veszélyeire.

„Kérjük, a korlátozott látási viszonyokra, a gépjárművek haladását befolyásoló széllökésekre, valamint a csúszós utakra legyenek tekintettel, a szokásosnál is jóval óvatosabban közlekedjenek!

A gyorsan képződő tócsák, az esetleges vízátfolyások, valamint a korlátozott látási viszonyok miatt járműveik sebességét mérsékeljék úgy, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni! Célszerű a kormányt két kézzel fogni, a könnyebb manőverezés érdekében.     

Országúton, illetve autópályán számoljanak az erős oldalszéllel, ennek hatása pontos kormánymozdulatokkal ellensúlyozható. Tartósan szeles szakaszon mérsékelni kell a sebességet annyira, hogy a gépkocsi a széllökésekben ne „sétáljon”, tehát képes legyen stabilan, az utat követve haladni.

A gyalogosok észlelése esős időben nehezebb, a kijelölt gyalogátkelőhelyeknél vezessenek lassabban, körültekintőbben!   

A balesetek elkerüléséért maguk a közlekedők tehetnek a legtöbbet. Mindezt úgy, hogy közlekedésük során a szabályokat betartják, egymásra odafigyelnek, türelmesek, toleránsak és empatikusak egymással.   

… hogy mindenki hazaérjen!”

Megosztás