Kórházból, boltokból loptak

A páros egyik tagja még álcázta is magát, de hiába. Mindketten börtönbe kerültek.

A Kaposvári Járási Ügyészség szabálysértési értékre, folytatólagosan, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat a harmincas éveiben járó párossal szemben, akik három nap alatt számos lopást követtek el Kaposváron – írja a Somogy Megyei Főügyészség.

A párkapcsolatban élő somogyi tolvajok 2022. július 18. és 20. napja között követtek el lopásokat szerte Kaposváron: előbb az egyik nagyobb üzletből szeszes italokat, kávét és élelmiszereket vittek magukkal. Ide később a férfi egyedül is visszatért. Eközben a nő műtősnek álcázva magát a kaposvári kórház pihenőjéből tulajdonított el ruhaneműket, cipőket és egyéb használati cikkeket. A háromnapos lopássorozatba még egy kisbolt kifosztása is belefért.

A kaposvári rendőrök július 20-án őrizetbe vették a párost, akik ellen az ügyészség már másnap vádat emelt.

A július 22-én megtartott tárgyaláson a Kaposvári Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat, akik közül a nőt 2 év, míg a különös visszaeső férfit 1 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, valamint a fennálló bűnismétlés veszélye miatt letartóztatásukat is elrendelte. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette.

A képet a nyomozó hatóság készítette az álcaként használt műtős ruháról.
A képet a nyomozó hatóság készítette az álcaként használt műtős ruháról.

Megosztás