Somogy: öt vírusos beteg van kórházban, de 1163 ágyat ürítenek ki

Közölte a hivatalos kormányzati oldal: Somogyban összesen 1163 kórházi ágyat kell szabaddá tenni a koronavírusos betegek kórházi ellátására. Eddig összesen 21 ilyen beteg van a megyében, közülük öten vannak kórházban.

A járvány elleni egészségügyi védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a kórházak országszerte felkészülnek a tömeges megbetegedésekre – írja a hivatalos kormányzati oldal. Több ágyat kell felszabadítani arra az esetre, ha tömegével kell majd ellátni betegeket a kórházban.

Úgymond, „a legrosszabb forgatókönyvre készítik fel a kórházakat”. Az április 19-ig biztosítandó 50%-os ágykapacitás 32.900 ágyat jelent, a következő ütemben tervezett 60%-os ágykapacitás pedig összesen 39.500 ágyat jelent, amelyeket koronavírusos betegek ápolására kell biztosítani szükség esetén. Ezen a héten, április 19-ig a kórházaknak 50%-os ágykapacitást kell előkészíteni. Tehát 100 kórházi ágyból 50 ágyat kell felszabadítani a koronavírus-fertőzöttek kórházi ellátására. A következő ütemben ezt 60%-ra kell majd növelni, vagyis 100 ágyból 60 ágynak kell majd készen állnia koronavírusos betegek ellátására.

Somogy megyében április 19-ig 970, végül összesen 1163 ágyat kell felszabadítani a koronavírusos betegek kórházi ellátására. A hivatalos adatok szerint jelenleg 21 COVID-19-cel fertőzött beteg van megyénkben. Úgy tudjuk, közülük öt személyt gyógyítanak kórházban, mindegyiküket Kaposváron.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte a miniszteri intézkedést. Azt mondta: az ágyfelszabadítás azt eredményezi, hogy sok olyan beteget küldenek haza az intézmények, akikkel családjuk egyszerűen nem tud mit kezdeni, mert nincsenek felkészülve a gondozására. Szerinte ez oda vezethet, hogy mire lecseng a járvány, több áldozata lehet a minisztérium utasításának, mint magának a koronavírusnak.

Katasztrófa lesz abból, ha a nem koronavírusos betegeket rászabadítják a családokra – mondta Falus Ferenc volt tisztiorvos és egykori kórházigazgató ma délelőtt az Index beszámolója szerint.

Megosztás