A szürettel a mustgázmérgezések kockázata is visszatér
A katasztrófavédelem figyelmeztet: kellő elővigyázatossággal elkerülhetők a mustgáz okozta tragédiák, évente mégis közel ötven ilyen esethez riasztják a tűzoltókat, jelentős részüknél az áldozaton már nem lehet segíteni.
Az őszi időszak beköszöntével nem csak az otthonunk fűtésének biztonságos megoldásáról tanácsos gondoskodnunk, ilyenkor a borospincék is kockázatot jelenthetnek a megfelelő óvintézkedések hiányában: évente közel ötven esetben riasztják a tűzoltókat mustgázmérgezéshez, az esetek jelentős részében már nem lehet segíteni az áldozaton.
A szőlő levének erjedése során az alkohol mellett szén-dioxid keletkezik. Ez a színtelen és szagtalan gáz önmagában ugyan nem mérgező, a levegőnél azonban mintegy másfélszer nehezebb, így a pincékben felhalmozódva kiszorítja a létfontosságú oxigént, fulladást okozva.
Egyetlen liter erjedő must is csaknem 42 liternyi szén-dioxidot képes termelni, ezáltal egy szellőzés nélküli helyiségben a mustgáz könnyen összegyűlhet. Ennek megelőzése érdekében javasolt a hordókat lehetőség szerint nagy térben elhelyezni, folyamatosan szellőztetni, továbbá szén-dioxid-érzékelőt felszerelni. Érdemes lehet egy régi népi praktikát is alkalmaznunk: egy égő gyertyát legfeljebb derékmagasságban magunk előtt tartva induljunk el lefelé a pincébe. Mivel a szén-dioxid a levegőnél nehezebb, alulról kezdi el feltölteni a helyiséget. Amennyiben a gyertya lángja kialszik, azonnal hagyjuk el a helyiséget, ott már ugyanis nincsen elég oxigén.
Milyen tünetei vannak a mustgázmérgezésnek?
A szén-dioxiddal telítődött helyiségben a szervezet rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, melynek jellegzetes tünetei vannak: kezdetben szédülés, hányinger, fáradtságérzet és mentális zavar, később eszméletvesztés, amit megfelelő és időben érkező segítség nélkül már a fulladás követ. A mentális zavar egy különösen veszélyes tünet, ugyanis még ha fizikailag képes lenne is az áldozat a menekülésre, a szellemi funkciók zavara megakadályozza ebben.
Gyakori probléma, hogy éppen a jóindulatú segítség vezet a baleset súlyosbodásához: a bajbajutott kimentésére a megfelelő védelem nélkül elinduló személy maga is könnyen válhat a mustgáz áldozatává. Az oxigénhiányos helyiségből csak légzőkészülék használata mellett lehet biztonságosan kihozni a balesetben érintetteket.
A katasztrófavédelem arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben bárki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot, és kérje a tűzoltók segítségét!
(A nyitókép illusztráció.)