Alkoholban oldódó kerékpár

Ez egy zseniális új magyar, sőt, somogyi találmány! A gyufa, a golyóstoll, a C-vitamin és a bűvös kocka után végre ismét előállt valami világot ámulatba ejtő hungarikummal az eredeti magyar elme.

Végre valami, amire újfent dagadó kebellel tekinthet a honfi! Már-már azt hittük, az ég is összejátszik ellenünk, kishitűen kezdtünk beletörődni, hogy nekünk semmi nem jön össze, egy nyavalyás BL-csoportkör sem, a versenyképességi mutatóinkat most inkább hagyjuk is, az oktatás és az egészségügy megye II-es színvonala meg rémálmainkban se jöjjön elő, no és akkor itt van mégis, szinte a semmiből egy fantasztikus koponya, aki a maga utolérhetetlen hungaro-agyával csak kifundálja a 21. század eddigi legpáratlanabb találmányát: az alkoholban oldódó kerékpárt.

Gondolják csak el, világszerte hány követője, mit követője, rajongója lesz ennek! Micsoda igény mutatkozik majd erre már az első ránézésre is! Az idehaza amúgy is rendkívül népszerű mozgáskultúra találkozik ezáltal a felhőtlen szórakozással, mondhatni, szó szerint feloldódik benne. A további lelkendezés helyett álljanak itt az önmagukért beszélő tények.

„A rendelkezésre álló adatok alapján 2018. augusztus 27-én 20 óra 20 perckor ismeretlen tettes egy barcsi ingatlan elől eltulajdonított egy kerékpárt. A járőrök nem sokkal a bejelentést követően beazonosították és a lakcímén elfogták a feltételezett elkövetőt, ahol az ellopott biciklit is megtalálták. A férfi elismerte tettét és elmondta, hogy azért lopta el a kétkerekűt, mert annak árából alkoholt szeretett volna venni. A rendőrök a 39 éves helyi lakost előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol ellene tulajdon elleni szabálysértés miatt eljárást indítottak, majd augusztus 28-án szabálysértési őrizetbe vették.”

Megosztás