Átrendszámozta és engedély nélkül vezette az autót

A 24 éves férfi fennakadt a közúti rutinellenőrzésen. Gyorsan kiderült: már korábban eltiltották a járművezetéstől.

Ráadásul a gépkocsijára nem a hozzá tartozó rendszám volt felszerelve. A Kaposvári Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 24 éves kisasszondi lakos ellen – adta hírül a police.hu.

A körzeti megbízottak 2017. november 7-én 12 órakor Kaposfő belterületén ellenőriztek egy járművezetőt és megállapították, hogy a gépkocsira nem az ahhoz tartozó hatósági jelzések voltak felszerelve, továbbá a sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel a hatóság korábban már eltiltotta a járművezetéstől. O. Imre az intézkedés során elismerte, hogy egy másik járműről tette át a forgalmi rendszámokat. A rendőrök a férfit előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabálysértési őrizetbe vették.

 

Megosztás