Halálos gázolás

Két gyalogost gázolt el egy ittas sofőr éjszaka Balatonfenyvesen. Egyikük a helyszínen életét vesztette. A másik áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A rendőrség információi szerint, tegnap éjjel negyed 12-kor Balatonfenyves belterületén egy személygépkocsi – eddig tisztázatlan körülmények között – elütött két gyalogost, majd a jármű sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A balesetben egy 20 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, míg egy 53 éves asszony a helyszínen életét vesztette.

A fonyódi rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték a feltételezett elkövető felkutatást, akit még az éjszaka folyamán elfogtak. A 24 éves járművezetővel szemben alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások a kunbaracsi férfit előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

Forrás: police.hu

Megosztás