Hideg lesz télen a tűzoltóknál

A munka közben átázott ruhájú tűzoltókat a 18 fokos laktanya várja télen. Betiltották az alternatív fűtőeszközök használatát. Egy forrásunk szerint célszerű lenne inkább kicserélni az elavult kazánokat.

A katasztrófavédelem által kiadott utasítás értelmében a tűzoltók laktanyáiban sem lehet több 18 foknál, ám van olyan laktanya, ahol csak egy termosztát van, az is a központi helyiségben, tehát vélhetően a pihenőben, illetve egyéb helyiségekben ennél is hidegebb lesz. Már csak azért is, mert a megyében sok helyen ezeknek a laktanyáknak a szigetelése sem túl jó, a nyílászárók sem zárnak rendesen. Egy somogyi tűzoltó szerint mindegy, hogy 18 vagy 20 fok lenne a laktanyában, mert mindenképpen milliókkal nőne meg a fűtési költség, de legalább annyira nem fáznának. Szerinte, ha a korszerűsítenék a fűtési rendszereket, az egy év alatt visszahozná az árát.

Persze, az eset annyiban nem kirívó, hogy az összes állami fenntartású közintézményben (kivéve az oktatási intézményeket, kórházakat, bentlakásos szociális intézményeket) 18 fokra fűthetik fel a helyiségeket, ám ezek nagy részében száraz ruhában dolgoznak, ám a tűzoltók, amikor visszaérnek egy-egy bevetésről, akkor azt gyakran vizes, átázott ruhában teszik, a rendelet miatt korlátozott lehetőségük lesz a ruhák megszárítására, illetve a melegedésre.

Nemcsak a fűtéssel, hanem az árammal is spórolniuk kell. Ha valaki tizenöt percnél tovább hagyja ott a számítógépét, akkor azt ki kell kapcsolnia, a lámpák sem maradhatnak felkapcsolva, a laktanyákban hetente több alkalommal ellenőrzik a villanyórák állását.

Nem ez az első eset, hogy a tűzoltókat felszólítják a spórolásra. Korábban arra kérték őket, hogy csak közös, megyei gyakorlatokat tartsanak, a kocsifutásokat is csökkenteniük kell, hisz július 30-a óta a tűzoltók is piaci áron tankolhatnak. Forrásunk szerint a cégekhez sem járnak ki a szokásos bejárásokra idén, szintén a költségcsökkentésre hivatkozva.

(Fotó: Katasztrófavédelem)

Megosztás