Izzó trágya, kigyulladt kisbusz adott munkát a somogyi tűzoltóknak

Negyvenegyszer riasztották a somogyi tűzoltókat az elmúlt hétvégén. Harminckét műszaki mentésnél és öt tűzesetnél avatkoztak be az egységek, emellett pedig négy téves jelzés is érkezett a tevékenységirányítási központba.

Két személygépkocsi karambolozott Nagyatádon, a Széchenyi téren. Az ütközés következtében az úttest olajjal és hűtővízzel szennyeződött. A balesethez a nagyatádi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket, majd az út megtisztításával gondoskodtak egy esetleges újabb baleset megelőzéséről. 

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy lakókocsi Marcaliban, a Dózsa György utcában. A marcali hivatásos tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a lángokat, a lakókocsiban senki sem tartózkodott. 

Fotó: Marcali HTP
Fotó: Marcali HTP

Szombaton reggel a nagyatádi hivatásos tűzoltók Lábod külterületére vonultak, ahol a bejelentő nagy füstöt látott. A helyszínre érve kiderült, több kupac solar iszap füstöl. A szerves trágya néhány ponton 120 fokon izzott. A tulajdonos két erőgéppel segítette a tűzoltók munkáját: az egységek az izzó részeket visszahűtötték, majd a munkagépek földdel takarták le a halmokat.

Fotó: Nagyatád HTP
Fotó: Nagyatád HTP

Böhönye külterületén kigyulladt egy kisbusz motortere. A böhönyei önkormányzati tűzoltók kiérkezéséig az utasok leszálltak a járműről, a sofőrnek pedig sikerült elfojtani a lángokat két porral oltóval. A tűzoltók egy vízsugárral visszahűtötték a felforrósodott alkatrészeket. A tizenkilenc utasért mentesítő autóbusz érkezett, a várakozás ideje alatt a tűzoltók vízzel látták el a csoport tagjait.

Letért az úttestről, majd a szalagkorláton áthajtva az árokban állt meg egy gépkocsi szombat éjjel Siófok térségében. A siófoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelynek két utasa nem sérült meg az eset során. 

Lecsúszott az útról és árokba borult egy személyautó vasárnap délután Fonyód külterületén. A járműben négyen utaztak, ketten ki tudtak szállni a gépkocsiból. A sofőrt és egyik utasát azonban a balatonboglári önkormányzati és a marcali hivatásos tűzoltók feszítő-vágó segítségével szabadították ki az összeroncsolódott autóból. A mentésben közreműködtek a fonyódi önkéntes tűzoltók is. Az egységek ezt követően kerekeire állították a felborult járművet.  

A kánikula bárkinek okozhat egészségi panaszokat, rosszullétet, de vannak különösen veszélyeztetett csoportok: ilyenek a csecsemők és a kisgyermekek, a 65 évnél idősebbek, a szívbetegségekben és magas vérnyomásban szenvedők. Ha utaznak, mindig legyen az autóba bekészítve elegendő mennyiségű folyadék, azaz a szokásosnál egy literrel több!

Megosztás