Az emlékezés magányossága

„…ilyenkor, mindenszentek és halottak napja körül talán némileg a hangsúly is áttevődik valami másra, a mindennapok küzdelmei, azok, amiket tragédiaként élünk meg, egy kicsit kevésbé tűnnek küzdelemnek és tragédiának.”

Amikor az ember még gyerek, akkor – nyilván – az életkor miatt inkább kötelező nyűg ilyentájt a temetőbe járni. Ismeretlen emberek beszélgetnek ismeretlen emberek sírja mellett. Aztán felnövünk, és rájövünk, hogy az emlékezés nem nyűg, hanem kötelesség, mert az emlékezés tartja életben azokat, akik már nem lehetnek közöttünk.

Temetőbe járni magányos tevékenység. Persze, lehet, hogy ott vannak a családtagok, a közelebbi, távolabbi rokonok, de mégis, az emlékezés az nem a közösségről szól, hisz akire emlékezünk, az mindenkiben másképp él tovább. Egy mécses, egy virág, milliónyi gondolat. Az évről évre halványuló arcok felidézése. Ragaszkodás ahhoz, hogy az idő ne koptassa láthatatlanná a szeretteinket, hisz, akkor örökre elveszítjük őket, mert, ha valakire nem gondolnak, az onnantól kezdve nincs.

Ilyenkor, mindenszentek és halottak napja körül az emlékek erősebbek. Bevillanak különböző képek a dédszülőkről, a nagyszülőkről, a szülőkről, újra megéljük azokat a pillanatokat, amikre szívesen gondolunk vissza. És ilyenkor, mindenszentek és halottak napja körül talán némileg a hangsúly is áttevődik valami másra, a mindennapok küzdelmei, azok, amiket tragédiaként élünk meg, egy kicsit kevésbé tűnnek küzdelemnek és tragédiának, hisz nekünk még megvan a lehetőségünk arra, hogy változtassunk. 

A napokban megteltek a temetők hozzátartozókkal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Mindnyájan azért állnak a sírok mellett, mert elvesztettek valakit, aki számukra pótolhatatlan, és ez a pótolhatatlanság némileg alakíthat is a gondolkodásunkon, hisz bármit is teszünk az életben, mi is ugyanarra a sorsra jutunk, mint bárki más. Akkor pedig már inkább érdemes úgy élni, hogy jó szívvel gondoljanak vissza ránk.

Ma és holnap este több millió mécses világítja be a temetőket. Minden gyertyaláng egy-egy emlék. A feladatunk, hogy ne hagyjuk elhalványulni ezeket az emlékeket.