Megtéveszt, félrevezet, összezavar – ma van a biztonságosabb internet napja

A téma kapcsán van miről beszélni – a fiatalokkal és az idősekkel is. A nap célja a figyelemfelhívás az internetes veszélyekre, mint a zaklatás, és a biztonságos digitális tér megteremtése.

A biztonságosabb internet napja már korántsem a gyanús e-mailekről, a gyenge jelszavakról szól, hanem arról, hogy legtöbbször már a saját szemünknek és fülünknek sem hihetünk. A közösségi médiában nyakra-főre osztják meg azokat a képeket, amiknek köze nincs a valósághoz, értő szemmel egy pillanat alatt feltűnik, hogy nem a valóságot tartalmazza – mégis néha több ezer like és komment érkezik alájuk. Ezek egy részét már nem valódi emberek, hanem robotok írják, a valódi emberek pedig inkább az idősebb korosztályból kerülnek ki.

A mesterséges intelligencia ugrásszerű fejlődése miatt az úgynevezett „digitális írástudás” fogalma alapjaiban változott meg. Ma már nem elég azt figyelni, hogy egy gyanúsnak tűnő e-mail milyen feladótól származik, vagy éppen azt, hogy helyes-e a megfogalmazása. Napjaink legnagyobb kihívása, hogy megkülönböztessük a valósat és a valótlant.

Ráadásul legtöbbször nem is tehetnek róla azok, akik bedőlnek az ilyesféle mesterségesen generált képeknek, videóknak, hisz a jelenség mögött érzelmi manipuláció áll. Egy AI által generált kép egy katasztrófáról, egy sanyarú sorsú gyermekről vagy egy sosem létezett, de gyönyörű tájról pontosan azokat az érzelmi gombokat nyomogatja, amikre az ember reflexszerűen reagál: sajnálatot, dühöt vagy csodálatot vált ki. A közösségi média algoritmusai pedig éppen ezt az aktivitást díjazzák, így a hamis tartalom futótűzként terjed – sajnos, nemcsak a jobbára ártalmatlan, hanem közéleti témákban is, hisz a politikusok is előszeretettel használják ezt a technológiát, ami ijesztő és egyben elszomorító.

A veszély azonban nem áll meg a lájkvadászatnál vagy a politikai sárdobálásnál. Az AI-alapú megtévesztés ma már a legszemélyesebb szféránkba is betör. A fiatalabbak körében a zaklatás új, kegyetlen formái jelentek meg: olyan képek vagy videók készülhetnek róluk, amely szituációk soha nem történtek meg, mégis alkalmasak a megalázásra, kiközösítésre.

Az idősebb korosztály számára pedig a „hagyományos” csalások váltak félelmetesen hihetővé. Ma már léteznek olyan szoftverek, amelyek pár másodpercnyi hangminta alapján képesek bárki hangját lemásolni. Egy kétségbeesett telefonhívás az unokától, aki bajba került és pénzt kér, már nem csak egy történet: a vonal túlsó végén valóban az unoka hangja szólhat.

Összefoglalva: az új „digitális írástudás” egyet jelent a megfontolt gyanakvással, és a kritikus gondolkodás kell, hogy legyen az új tűzfal. Megosztás, reakció, felháborodás előtt érdemes pár másodpercet gondolkodni azon, hogy tényleges a valóság látszik-e a telefon kijelzőjén vagy a monitoron.

De néha a legegyszerűbb visszatérni a kézzelfogható valósághoz, és digitális méregtelenítést tartani, hisz a mentális biztonságunk nemcsak a technológia ismeretén múlik, hanem azon is, hogy képesek vagyunk-e letenni az eszközeinket. A cél értelemszerűen nem az internet teljes elutasítása, hanem a kontroll visszaszerzése. Ha megtanulunk (újra) időt tölteni a digitális zajon kívül, könnyebben ismerjük fel a manipulációt, hisz a valódi valóságot (egyelőre) nem lehet meghamisítani, és egy telefonnyomkodás nélküli sétáért, higgyék el hálás lesz a mentális egészségük is.

A végére összeszedtünk pár dolgot, ami könnyebbé teszi a nem valódi tartalmak felismerését:

• Vizsgáljuk meg a részleteket: Az AI gyakran hibázik az emberi kézfejeknél (túl sok ujj), a szemüvegeknél (nem egyforma lencsék) vagy a háttérben lévő feliratoknál (olvashatatlan betűk).
• Túl „műanyag” hatás: Ha egy arc túl tökéletes, pórusmentes és természetellenesen csillog a szeme, gyanakodjunk!
• Forrásellenőrzés: Ha egy megdöbbentő hírt csak egyetlen, ismeretlen oldalon látunk, nagy az esélye a dezinformációnak. Keressünk rá ugyanerre a témára megbízható hírportálokon is!
• Családi jelszó: Beszéljük meg szeretteinkkel: ha valaki telefonon pénzt kér vagy bajba jutottnak adja ki magát, legyen egy közös „biztonsági szavunk”, amivel azonosíthatjuk egymást.