Tizen kaptak elismerést Semmelweis-napon

Az egészségügyben és az egészségügyért dolgozókat köszöntötték Semmelweis-nap alkalmából szerdán délután a Nagyatádi Kórházban, ahol egyben a Csurgói Járóbeteg-szakellátó Központ ünnepségét is tartották.

A Himnuszt követően Ormai István polgármester köszöntőjével kezdődött az ünnepség a Nagyatádi Kórház szakrendelőjének első emeletén. 

– A nagyatádi emberek nevében mondom azt, hogy köszönöm a munkájukat, itt ebben az intézményben végezve eleget tesznek annak a társadalmi felelősségnek, amit a kötelességünk, a feladatunk és felelősségünk ránk ruház – mondta köszöntőjében a polgármester. 

– Köszönöm azt a munkát, amit a Nagyatádi kórházban, ennek a dél-somogyi tájnak a közepén végeznek azért, hogy biztonságosabb élete legyen az itt élő embereknek, mert a jólléthez, az életünk biztonságához, a reményeinkhez hozzátartozik, hogy ott legyen, elérhető legyen az egészségügyi, a kórházi ellátás – fogalmazott Ormai István.

A polgármestert követően Neszmélyi Zsolt a Somogy Vármegyei Kormányhivatal főispánja, valamint Dr. Demény Ádám a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatója köszöntötte az egészségügyi dolgozókat. 

Utóbbi arról beszélt, hogy január óta a vidéki kórházak üzemeltetéséért is ők a felelősek, ami nem kis munka, hisz egy épületet úgy lehet a legkönnyebben üzemeltetni, ha az jó állapotban van. Emiatt a liftek rendbetételét megkezdték a kórházban, továbbá a beázó lapostetők szigetelését is megcsinálták, illetve az 1300 nyílászáró cseréje is folyamatban van. Ez a legjobb esetben a fűtési szezon kezdetére elkészülhet, de év végéig mindenképp, mondta el.

Dr. Orbán Csaba orvosigazgató előadása korunk Semmelweiseiről szólt, Karikó Katalinról és Krausz Ferencről, a két legújabb magyar Nobel-díjasról és szakmai szempontból méltatta a két tudós karrierje során elért eredményeit.

A köszöntőket, beszédeket és Gara Bella énekét követően kiosztották a Semmelweis-napi elismeréseket. A neveken túl a Nagyatádi Kórház és a Csurgó Egészségügyi Centrum méltatásait közöljük. A főizgatói elismeréseket Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Dr. Inczeffy István, a Somogy Vármegyei Kapos Mór Oktató Kórház főigazgatója és Dr. Orbán Csaba adták át.

A Nagyatádi Kórház díjazottjai

Basa Valéria

A röntgen osztály szakdolgozójaként 46 évet töltött el az egészségügyben. Értékes, példamutató kollégánk, aki kimagasló, színvonalas munkát végez a betegellátásban. Szakmai fejlődését mindig szem előtt tartotta. A kollégákkal jó kapcsolatot ápol, mindig számíthatunk rá. A szakmai munkáját megköszönve és elismerve kívánunk jó egészséget és sok boldogságot a nyugdíjas évekhez.

Csernyik Edit

A Pszichiátria aktív osztály orvos írnoka, akinek munkájára a nagybetűs „ PRECIZITÁS” jellemző. A bírósági jelentéseket pontosan elküldi a Nagyatádi Bíróság felé, a korlátozó intézkedésekről készült dokumentumokat pedig napi rendszerességgel bocsátja a mindenkori betegjogi képviselő rendelkezésére. Kórházunkban és a Pszichiátriai osztályunkon hosszú évtizedek óta végzi adminisztrációs tevékenységét. 

Gócza Miklósné (Csicsek Irén)

Irénke a belgyógyászati osztály orvos írnoka, 45 éve dolgozik az intézetben. Pályáját az ideggyógyászati szakrendelőben kezdte, majd több szakrendelésen is dolgozott mielőtt az osztályra került. Munkáját mindig precízen, pontosan végezte, igyekezett megfelelni az elvárásoknak. A régi írógépek használata után ma már profin használja a számítógépet, kezeli az internetes felületeket. A team munka irányítója. Folyamatosan képzi magát, naprakész ismeretekkel rendelkezik, melyeket kollégáival is megoszt, segíti munkájukat. Néhány évvel ezelőtt felsőfokú irodavezetői képesítést is szerzett. Az osztály orvosai mindig számíthatnak rá, munkaidőn túl is. A belgyógyászat mellett a kardiológiai szakrendelés feladatait is végzi, ha kell, kisegít a gastroenterológián és a sürgősségi osztályon is. COVID ellátás alatt a Covid-részlegek adminisztratív teendőit is ellátta, kezelte a betegdokumentációt. Vezetőivel szemben tiszteletadó, az intézethez lojális.

Hutterer Ferencné (Dömötör Ildikó)

Ildikó orvos írnoki munkakörben dolgozik a Sürgősségi Betegfogadó Helyen 2000. május 1-je óta. Feladatait mély elhivatottsággal, szorgalommal végzi. Munkáját kiválóan koordinálja, pontos, körültekintő. Az osztály csapatának megbízható, stabil és nélkülözhetetlen tagja, segíti az orvosi, nővéri munkát, hiszen a gyorsírással az orvosok időt takaríthatnak meg a betegellátásban.

Puskásné Papp Margit

2013. óta dolgozik a Nagyatádi Kórház Pszichiátria Osztályain, szakápolóként, majd osztályos főnővérként. Az általa vezetett osztályokon (Krónikus Pszichiátria, Nyílt Rendszerű Pszichiátriai Rehabilitáció III. Osztály), mind az ápolók, mind a betegek érdekeit messzemenőkig képviseli. A főnővéri feladatait maradéktalanul teljesíti, emellett ha a kollégák a magánügyeikkel is megtisztelik, akkor empatikusan, odafigyeléssel, tapintatosan, a lehető legjobb megoldást választja ki és javasolja. A megoldási javaslatokhoz igénybe veszi széleskörű, jól működő kapcsolatrendszerét, amelyet részben a szülésznői múltja szolgáltat, és ez nem feltétlenül korlátozódik csak a kórházra. A betegekkel, hozzátartozókkal példaértékű kommunikációt tud folytatni, mindig szem előtt tartva a beteg és az osztály érdekeit. A gyógyszer és anyagrendelés kapcsán fillérre pontosan számol, és a megoldást, a minőség és az ár egymáshoz rendelésével választja ki. Munkánk alapja a bizalom, és Puskásné Papp Margit feltétel nélküli megbízhatósága rendkívül nagy segítséget jelent. Teherbírása, szerteágazó, alapos szakmai tudása, precizitása képezi az alapját a kiváló munkájának.

Ruzsáné Vida Anikó

Anikó alaposan ismeri a sebészeti eljárásokat, és a betegek ápolásához szükséges protokollokat. Képes felismerni és gyorsan megoldani a betegellátás során felmerülő problémákat. Gyakran javasol innovatív megoldásokat, amelyek javítják a betegellátás minőségét. Empatikus és türelmes a betegekkel, képes bizalmat kiépíteni és megnyugtatni a betegeket a kezelés során. Kiemelkedően jó kommunikációs készségekkel rendelkezik, mind a betegekkel, mind azok családtagjaival. Mindig pontosan érkezik és hatékonyan végzi el a feladatait. A munkához való hozzáállása példamutató a kollégái számára. Jól együttműködik az orvosokkal és ápolókkal. Hozzájárul az osztály pozitív légköréhez.

Steiner Krisztián

2008. augusztustól dolgozik a Nagyatádi Kórház, illetve jogelőd intézményeinél, mint vezető informatikus. Krisztián felelősséggel és elhívatottsággal végezte, végzi munkáját a mai napig a 400 főt foglalkoztató intézményben, 1 személyben informatikusként. A Kórház működésének nélkülözhetetlen munkatársa, mivel rálátással bír az intézmény szinte valamennyi szakterületére. Krisztián nyitott az új feladatok megismerésére és elvégzésére. 2020-ban felkérést kapott a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumtól, ahol szerverek és felhőszolgáltatások tárgyakat oktat, informatikai rendszerüzemeltető képzés keretén belül. Mindennapi munkája során feladatkörének ellátása mellett elvégzi az új belépők adatvédelemmel kapcsolatos oktatását, az informatikai felhasználók igényeit, kéréseit, korrekt tájékoztatását, segítését is szívügyének tartja.

Vörös Gabriella Vanda

Vörös Gabriella a Reumatológia Osztály gyógymasszőre, 2019-től dolgozik az osztályon. A Covid-19 járvány ideje alatt nagy segítsége volt a védőruha, az anyag beszerzés és a védőruha fogyás jelentés háttér munkálataiban. Rendelkezik a jó masszőr ismérveivel: ápolt és odafigyel a higiéniára, biztonságot sugároz, alapos, lelkiismeretes, pontos, szakmai ismereteit, tudását folyamatosan bővíti. Kollégáival jó kapcsolatot ápol, kommunikatív, empatikus. Betegeivel könnyen megtalálja a közös hangot. Barátságos, mindig türelmes, ezért is szeretnek kezelés alatt beszélgetni vele. Jó problémamegoldó képesség, terhelhetőség jellemzi, ezt bizonyítja, hogy közel három évig helyettesítette a masszőr kolléganőt, aki ápolói tanulmányait végezte. Ő olyan masszőr, aki a terápia alatt nemcsak a testedet, de a lelkedet is felfrissíti. Tudása, annak alkalmazása mindig naprakész, munkáját hivatásként végzi.

A Csurgói Egészségügyi Centrum díjazottjai

Dr. Kovács Zoltán főorvos

Kovács Zoltán Belső-Somogy szülötte. Általános iskolai tanulmányait követően a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban szerezte meg érettségi bizonyítványát. A gimnázium szellemiségnek is köszönhető, hogy az érettségit követően Pécsett az Orvostudományi Egyetem Alma materében mélyed el a tudományos diszciplinák elsajátításában. Tanulmányai befejezését követően Nagyatádra kerül, ahol segédorvosként kezdi meg szakmai pályafutását. Az akkor még újonnan működő kórház az ambiciózus, fiatal orvosoknak páratlan lehetőséget jelentett. Díjazottunk 1993-ban szakvizsgázott sebészetből. Ezt követően már, mint szakorvos látta el a kórház osztályán orvosi feladatait. A számolatlan új kihívás, mely megoldása során szaktudásával, támogató emberségével és töretlen humorával volt jelen rangot képezett Dr. Kovács Zoltán nevének és a nevével fémjelzett intézménynek egyaránt. Személye máig a Nagyatádi Kórház és Rendelőintézet sebészeti osztályának meghatározó szakorvosa.

2000-ben Csurgóra kerül, majd 2020. óta a fonyódi betegellátást is erősítve sebész főorvosként nélkülözhetetlen tagja lett az intézmények orvosi csapatának. Személyében a humánum, a szaktudás és a közvetlen nexus szentháromsága összpontosul. Mindez nélkülözhetetlen egy olyan pályán, ahol számos, fájdalmas problémát kell megoldani, kezelni napról napra. Elkötelezettségének és töretlen lendületének titka is talán ebben rejlik, hisz fiatalabb kollégáit meghazudtoló módon van jelen a vármegye betegellátásában. Méltatottunk imént felvázolt életútján erős társat kapott a gondviseléstől, felesége és két gyermeke biztos támasza a hétköznapokban.

Jellemét a szorgalom, a szaktudás és a humánum formálja.

Pápa-Bíró Mónika asszisztens

Bíró Mónika Nagyatádon látta meg a napvilágot. Általános iskolai tanulmányait követően gyógymasszőri, gyakorló ápolói majd ápolói végzettséget szerez. A szakképesítéseinek megszerzése során aktív munkaviszonnyal rendelkezik. 2012-ben Berzencén a Szeretet Szociális Otthonban helyezkedik el és munkáját a gondozottak legnagyobb megelégedésével végzi. 2016-ban került jelenlegi munkáltatójához és azóta is a Csurgói Járóbeteg-szakellátó Központ szakdolgozói gárdáját erősíti. Helytáll a sebészeti és kardiológiai szakrendeléseken, de kollégái helyettesítésében bármely más szakmában kifogástalanul dolgozik. 

A betegekkel mindig figyelmes és segítőkész, az orvosokat precízen és türelmesen kiszolgáló asszisztens. Gyorsan alkalmazkodó, a problémák megoldására fókuszáló kollégaként ismerheti az, aki kapcsolatba kerül vele. Ennek okán látja el szakmai feladatai mellett a betegek intézményi koordinációját is.

Munkájában visszatükröződik magánéletének stabilitása. Ennek a biztos háttérnek a kiemelt családcentrikussága, két gyönyörű gyermek és szerető férje adja a biztos alapot. Elkötelezett és mindig figyelmes szakdolgozója intézményünk kollektívájának.

(Fotók: Ormai Bálint)

Megosztás