Úttalan utak vezetnek a vidraparkba
A korábbi években február végén, március elején nyitott Petesmalomban a vidrapark, ám az elmúlt hónapok csapadékos időjárása nehéz helyzet elé állította a helyet.
Mintegy két és fél kilométeres, térképen is jelölt út vezet be a vidraparkba, amit nemcsak a látogatók, illetve az üzemeltető használ, hanem számtalan nehézgép is, köztük traktorok, teherautók, ami rendkívüli mértékben igénybe veszi az amúgy sem nehézgépekre kialakított földutat.
– Most, hogy lassan kifele jövünk a télből az emberek megindulnak, hogy kicsit kimenjenek a szabadba, éppen ezért szoktam február végén kinyitni, de amíg az ide vezető út ilyen állapotban van, addig nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy jöjjenek a vendégek – fogalmazott Balogh Márta, aki egyúttal nehezményezi, hogy azok közül a vállalkozók közül, akik használják és használhatatlanná teszik az utat, egyikük sem ajánlotta fel, hogy segít a rendbetételben.
Legutóbb két éve csináltatták meg az utat a helyi halgazdálkodóval közösen. Akkor ez 340 ezer forintba került, aminek az egyharmadát tudta kifizetni a vidrapark.
Márta tegnap tett közzé a fentiekkel kapcsolatban egy felhívást a közösségi médiában, amire egy nagyatádi vállalkozó már jelentkezett, jelesül 10-20 kamionnyi sódert ajánlott fel.
Ám a sóderhez kamion kellene, ami elhozza, továbbá egy gréder, ami elhúzza a leborított sódert, azonban a vidrapark kasszája csak az ezzel kapcsolatos üzemanyagköltséget bírja el.
– A helyzet úgy áll, hogy akinek a feladata lenne, az nem csinálja meg az utat, ezért a jóakaratú emberekre van bízva a megoldás – zárta a beszélgetést Balogh Márta.