Összetartozás

Azt kellene megérteni, hogy elsősorban emberek vagyunk. Vélemény.

Ma van a 104. évfordulója annak, hogy Trianonban aláírták az első világháborút lezáró szerződést, aminek következményeként Magyarország elvesztette lakosságának felét, területének kétharmadát. Június 4-ét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

Azt kellene megérteni, hogy elsősorban emberek vagyunk, bár, ebben a végletekig gerjesztett háborús pszichózisban nehéz a normalitás talaján maradni. Magyarok vádolnak magyarokat mindenfélével, olyasmikkel, amikre még gondolni is szégyen, a mesterséges megosztottság miatt érdemi párbeszédre pedig a kampány végéhez közeledve alig mutatkozik esély. (Nem mintha ennek előtte erős alapra épített érvek tömkelegével találkozhatott volna az ember.)

Egyszavasra redukált óriásplakátok az út mentén (vagy az iskolák bejáratánál), a közbeszéd elsilányítása, vagdalkozás és vádak. Mindenhonnan ugyanaz hallatszik: aki másképp gondolja, az ilyen és olyan. Pedig mindenki gondolhatja másképp. Ezt, a gondolat szabadságát elvenni még senkinek sem sikerült, pedig a történelemben számtalanszor megpróbálták már.

Azt kellene megérteni, hogy elsősorban emberek vagyunk. A legjobbat akarjuk a gyermekünknek, az unokánknak, a családunknak. Neadjisten még jó példát is akarunk mutatni. De jó példát mutatni úgy nem lehet, hogy a pillanatnyi (politikai, pénzügyi) haszonért sutba dobjuk a jövőt. Épp ellenkezőleg: előfordulhatna az is, hogy belátjuk azt, hogy a jövőért kell és érdemes dolgozni, mert az utánunk következőknek ezzel egy valamivel jobb világot teremthetünk.

Ez a valódi összetartozás. A nemzeti összetartozás pedig az, hogy mindnyájan, akik itt (és a határokon túl) élünk, magyarok vagyunk: a hívők, az ateisták, a valamelyik politikai oldal felé elkötelezettek, azok, akik gyökeresen másképp gondolkodnak, mert az nem járja, és az nem összetartozás, amibe nem tartozhat bele mindenki.

(A kiemelt kép forrás: depositphotos.com)