Tüntetés miatt forgalomkorlátozás lesz Nagyatádon

Forgalomlassító tiltakozó akciót szerveznek holnap délutánra Nagyatádon magánszemélyek. A Hunyadi utcában félpályás útlezárás lesz érvényben. A szervezők az ellenzék ötpontos követelésének elfogadásáért tüntetnek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közölte szerkesztőségünkkel: értesítik a járművezetőket, hogy rendezvény miatt 2018. december 19-én 13 óra és 17 óra között félpályás útlezárás lesz érvényben Nagyatádon, a Hunyadi utcában.

Kiderítettük, hogy Csendesné Murányi Ibolya és Boros László kezdeményezésére lesz tiltakozó akció a városban. Mint arról éppen tegnap írtunk, Budapesten már öt napja tüntetnek az úgynevezett rabszolgatörvény és a közigazgatási bíróságok felállítása ellen. Kérdésünkre a nagyatádi szervezők elmondták: ehhez a tiltakozó akcióhoz kívánnak csatlakozni, mondván, álljunk ki magunkért, ne engedjük a kormány 400 órás túlmunkát lehetővé tévő törvénymódosításával kizsigerelni a dolgozókat, és fejezzük ki, hogy elegünk van a diktatórikus Orbán-rendszerből. 

A szervezők egyébként azt mondták: csak 16 óráig tervezik a tüntetést, hogy a sötétség beálltával véget érjen.

 

Megosztás