18-szor álltak dobogóra a hétvégén a 63. Bázis versenyzői

Celldömölkön rendezték meg a hétvégén a VulcanRun terepakadályfutó-versenyt, ami egyben egy országos bajnoki futam is volt.

A versenyen a 63. Bázis 25 versenyzővel indult, közülük 18-an állhattak dobogóra Celldömölkön.

– Egy színvonalas, jó hangulatú, jól megszervezett verseny volt, ahol két táv közül lehetett választani. Az egyik 5, a másik 10 km-es volt. Ezeken a távokon arányosan voltak elosztva az akadályok – mondta Vlasics Zoltán, a bázis vezetője.

A távokon közel 30 akadályt kellett teljesíteniük a versenyzőknek, ezek jellemzően mászós, egyensúlyozós feladatok voltak. Végül a felnőttek közül 10, míg a gyermekek közül 8 versenyző állhatott dobogóra, viszont az időeredményük alapján a 25 versenyző mindegyike kvalifikálta magát a nyáron esedékes olaszországi Európa-bajnokságra.

– A csapatunk versenyzői jól teljesítettek, mindannyian tisztességesen helyt álltak – fogalmazott Vlasics Zoltán.

Érdemes még megemlíteni, hogy a bázis egy másik versenyzője Ausztriában versenyzett az egyik legkeményebb megmérettetésen, az úgynevezett Celtic Warrior versenyen, ahol a 13 km-es futamban 3. helyezést ért el.

Nem mellesleg: Nagyatád ad otthon októberben a OCR Magyar Bajnokságnak, amely egyben EB- és VB-kvalifikációs futam is lesz. A helyszín a Szoborpark, az Ámor-erdő, a Rinya és a Malomárok partja. Több különböző távon, váltóban, családi versenyben is rajthoz lehet majd állni. A részletekről, az előkészületekről és természetesen a versenyről is beszámolunk az elkövetkező időszakban.

Megosztás