A Vodafone is jelentősen emeli a havidíjakat

Tegnap a Telekom, ma pedig a Vodafone jelentette be, hogy megemeli a havidíjait. Az inflációkövető díjkorrekció esetükben 15,4 százalékos lesz, de a flottások rosszabbul járnak.

A drágulás érinti a mobilos és otthoni szolgáltatásokat, illetve a flottás tarifákat is. A magyar állam és a 4iG által 660 milliárd forintért megvásárolt távközlési vállalat 15,4 százalékkal emeli a díjakat. A flottás ügyfelek 22,01 százalékkal kell, hogy többet fizessenek március 1-től.

A díjkorrekcióval egy időben bizonyos kedvezmények mértékét is növeljük szintén 15,4 százalékkal (több kedvezményt adunk ügyfeleinknek). Az érintett kedvezmények köréről a december–január közepén kibocsátott számlákon értesítjük az ügyfeleket – közölték a weboldalukon, ahol további információkat is megosztottak a tarifákkal kapcsolatban.

Az inflációkövető díjkorrekciónak hívott díjemelés csak 2024. március 1-től érvényes, ezért csak az azt követő számlákban jelenik majd meg.

(Kiemelt kép: depositphotos.com)

Megosztás