Csak érvényes okmányokkal lehet szavazni júniusban

Közeledik az önkormányzati és az európai parlamenti választás időpontja, ezért még a közeljövőben érdemes ellenőrizni a választáshoz szükséges okmányok érvényességét, mert csak ezek birtokában lehet voksolni a választáson.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) tájékoztatása szerint a június 9-i választásokon a választópolgároknak érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel kell igazolniuk személyazonosságukat, a lakcímüket, személyi azonosítójukat pedig a lakcímkártyával. Lejárt okmánnyal nem lehet szavazni.

Kiemelték, hogy a személyi igazolvány és a jogosítvány is az igényléstől számított 8 nap alatt készül el, ezért az új okmányt javasolt legkésőbb május 31-ig igényelni, hogy az biztosan átvehető legyen a választás előtt. Az útlevél esetén magasabb illeték befizetése mellett lehetőség van sürgősségi, vagy azonnali – 24 órán belüli – okmányigénylésre is.

Arról, hogy milyen rendszerben szavazunk júniusban, itt írtunk:

A választásokra tekintettel június 7-én, pénteken 10 órától hétfőig nem lehet majd új lakcímet bejelenteni, aki pedig pénteken 10 óra előtt elintézi a lakcímváltozás bejelentését, azt már az új címe alapján veszik fel a választói névjegyzékbe.

A somogyi listán öt szervezet indul a voksokért, erről itt írtunk:

Az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményükben hangsúlyozták, hogy a legtöbb kormányablak a választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, és 9-én vasárnap is nyitva lesz, így ha a voksolás napján valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, ideiglenes személyi igazolványt igényelhet, amivel lehetséges a szavazás.

Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre és a lakcímkártya pótlására lesz lehetőség – áll a közleményben.

Arról, hogy az önkormányzati választáson kik indulnak a voksokért Nagyatádon, itt olvashatnak:

Megosztás