Élen a nagyatádi sakkcsapat

Vasárnap rendezték a Szentlőrinc – Nagyatád mérkőzést a másodosztályú sakkbajnokság Asztalos Lajos csoportjában.

A tavalyi harmadik a tavalyi másodikhoz látogatott, ráadásul a vendég nagyatádi csapat a forduló előtt vezette a mostani bajnokságot. Ez is jól mutatja, hogy igazi rangadó volt a Szenlőrinc-Nagyatád mérkőzés. Pár gyors döntetlen után több játszma is villám győzelemmel ért véget és ezzel előnybe került a vendég csapat. Ezt az előnyt meg is tudta tartani, sőt a végén még egy picit növelni is tudta. A nagyatádi sikerből kivette a részét a mindössze 7 éves Béres Olivér is, aki most debütált – ráadásul győzelemmel! – a vendég csapatban. A győzelmének köszönhetően a Nagyatád továbbra is vezeti a bajnokságot.

Győztek: Vrban Mladen (1. tábla), Horváth Attila (3. tábla), Vrban Damir (5. tábla), Szarka Regő (11. tábla), Béres Olivér (12. tábla)

Döntetlent értek el: Matko Ognjen (2. tábla), Kőnig Balázs (4. tábla), Ferencz Miklós (8. tábla), Bocska János (9. tábla), Ehrbár Tibor (10. tábla)

A többi mérkőzés eredménye:
Kalocsai SK – Rácalmás-Királysakk 6.5-5.5
Komlói BSK – Kármin PSSE 6-6
Bajai SSC – Decs 1990 5.5-6.5
Marcali VSZSE – Kaposvári Bástya SE – elmaradt.

A bajnokság állása 3 forduló után:
1. Sakk Egylet Nagyatád 23 pont
2. Decs 1990 21 pont
3. Bajai SSC 20 pont
4. Kalocsai SK 19.5 pont
5. Komlói BSK 17.5 pont
6. Szentlőrinc  17.5 pont
7. Rácalmás-Királysakk  17.5 pont
8. Karmin PSSE 12 pont
9. Kaposvári Bástya SE 10 pont *
10. Marcali VSZSE 10 pont *

* Csak két mérkőzést játszottak.

(Nyitókép: depositphotos.com)

Megosztás