Elkészült a kulturális központ 2024-es programterve

Számos programmal várja a nagyatádiakat ebben az esztendőben a kulturális központ. Tegnap délután a kamarateremben gyűltek össze a művészeti csoportok, civilek vezetői, ahol Pünkösd Márton, az NKSK igazgatója tájékoztatta őket az ebben az esztendőben tervezett programokról, illetve a javaslataikat is meghallgatta.

– A tavalyi év jól sikerült, köszönhetően annak, hogy jól együtt tudtunk működni azokkal a civil szervezetekkel, művészeti csoportokkal, akikkel minden évben közösen dolgozunk azon, hogy a nagyatádiaknak színvonalas programkínálatot tudjunk nyújtani – fogalmazott az igazgató tegnap délután a kulturális központ kamaratermében.

Az idei év első eseménye a Magyar Kultúra Napja, amelyet január 22-én a színházteremben rendeznek meg. Ez délután 5 órakor kezdődik. Ezt követi február elején a farsangi felvonulás, de nehéz lenne felsorolni az egész éves programot. Új elemek is kerültek a programtervezetbe, például a Mozdulj Nagyatád! elnevezésű rendezvény, valamint terveznek egy nyárköszöntő eseményt. Ha már nyár: ebben az időszakban tervezik – több szervezet összefogásával – a strandkézilabda hagyományainak felelevenítését is. A retro nap sem marad el, illetve a Magyar Dal Napját is megtartják. A hagyományoknak megfelelően a Zenés Nyári Esték programsorozat mindhárom rendezvényén szórakozhatnak a nagyatádiak a Prológ Nagyatád Alapítvány támogatásával.

– A tervezésnél figyelembe vettük anyagi lehetőségeinket és kapacitásainkat, valamint a tavalyi online közvélemény-kutatás eredményeit. Kidolgozás alatt áll a nyári szabadtéri programok tartalma. A civil szervezetek javaslatára tervezünk egy nyári pikniket és egy játékos „honvédelmi napot” is a turisztikai központban, ami még kidolgozatlansága miatt nem szerepel az események között – fogalmazott Pünkösd Márton.

A teljes programot ide kattintva tekinthetik meg.

Kiderült: továbbra is számíthatnak a nagyatádiak a tavaszi és az őszi szezonban is színházi előadásokra, mozira és humorestekre.

Megosztás