Ilyen volt az Építők Napja Nagyatádon
Szombaton délelőtt a szakmai programok kerültek főszerepbe, délután pedig már a nagyközönség számára is megnyitották a turisztikai központ udvarát az Építők Napján, ami egy évszázados hagyományt kívánt újra életre hívni.
Szombaton rendezték meg Nagyatádon az Építők Napját, annak emlékére, hogy 1897 júniusában tartották az első magyar Építőmunkás kongresszust.
A délelőtt folyamán a szakma került főszerepbe, illetve a résztvevők megtekinthették A Széchenyi tér egykor és ma című kiállítást, továbbá egy úgynevezett sétáló, szakmai beszélgetésen is részt vettek a kiállítók. A rendezvényen tíz nagyatádi és Nagyatád környéki, az építéshez valamilyen formában kapcsolódó cég képviseltette magát.
A délután során már a nagyközönség számára is látogathatóvá vált a program. Elsőként az Acoustic Classroom szórakoztatta a megjelenteket, majd Ormai István polgármester, illetve Szakonyi Gábor és Csonka László főszervezők köszöntője következett.
A polgármester kiemelte: akik építéssel foglalkoznak, azok együtt kell, hogy működjenek. A kiállítók sokféleségén látszik, hogy hányféle tevékenységet jelent az építés.
– Nagyszerű dolgot végeztek: építetek. Az építés pedig fejlődést, előrelépést, többet akarást, jobb célok elérést jelenti. Az építés mindig előremutató. Ti ezt a munkát végzitek, újra és újra létrehoztok valami újat, korszerűbbet és jobbat.
A köszöntőket követően Ormai István polgármester, dr. Ludas László és Németh Csaba alpolgármesterek a főzőverseny díjazottjainak adták át a legjobbaknak járó trófeákat.
Ignácz János zenélt, majd kihirdették a rajzpályázat nyerteseit. Erre csaknem 150 alkotás érkezett, közülük 21-et díjaztak a szervezők. (Őket a cikk végén soroltuk fel.) Időközben a város festménye is készült, ahol egy 5 méterszer másfél méteres vászonra festhettek a kicsik és a valamivel nagyobbak, az épületben pedig a Grimaszk bábszínház előadása várta a gyerekeket.
A finoman szólva is hektikus időjárás sem tántorította el Rudán Joe leglelkesebb rajongóit, hogy néha a szakadó esőben, máskor a szikrázó napsütésben együtt énekeljék a legnagyobb slágereket. A koncert utáni tombolasorsolást követően a Woodpecker zenélt, majd az este DJ BL4CK fellépésével zárult.
A rajzpályázat díjazottjai:
Bakai Kamilla Ady Endre Gimn. 8.h
Barbér Leila Szonja Árpád Fejedelem Ált. Isk. 3.b
Bencsik Boglárka Árpád Fejedelem Ált. Isk. 4.b
Hoffman Anita IV. Béla Király Ált. Isk. Segesd 1. o
Futó Zsófia IV. Béla Király Ált. Isk. Segesd 1. o
Tóth Szimonetta IV. Béla Király Ált. Isk. Segesd 1. o
Hrabóczki Lora Bárdos Isk. 2.a
Hrabóczki Kloé Bárdos Isk. 6.o
Imrei Nikolasz IV. Béla Király Ált. Isk. Segesd 4.o
Jüngling Kamilla Bárdos Isk. 1.o
Kliment Villő Bárdos Isk. 8.o
Köteles Leila Bárdos Isk. 8.o
Lovász Léna Ady Endre Gimn. 8.h
Lucza Lotti Árpád Fejedelem Ált. Isk. 1.b
Major Flóra Bárdos Isk 8.o
Meszlarics Jázmin Bárdos Isk. 2.a
Orsós Kamilla Bárdos Isk. 8.o
Pődőr Sára Árpád Fejedelem Ált. Isk. 1.b
Szabó Áron Kótai Lajos Ált. Iskola Lábod 7. o
Szabó Janka Zsófia Bárdos Isk. 2.a
Takács Stella Léna Bárdos Iskola 2. a
Zámbó Martin IV. Béla Király Ált. Isk. Segesd
Kalányos Natália IV. Béla Király Ált. Isk. Segesd
Zeng Yang Yang Bárdos Isk. 2.a
(Fotók: Ormai Bálint és Kóczián Zoltán Gergely)