Kell még valamit mondanom - könyvbemutató és beszélgetés

A Napvilág Kiadó szervezésében mutatta be tegnap délután a kulturális központban Lendvai Ildikó a Kell még valamit mondanom című életútinterjú-kötetét, amelyet Lakner Zoltán politológus, a Jelen magazin főszerkesztője írt.

Maga a szerző betegség miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, ám a beszélgetés nem maradt moderátor nélkül, mert Lamperth Mónika egykori belügyminiszterrel beszélgetett a rendszerváltozást követő politikaitörténet egy nagy szeletéről Lendvai Ildikó.

A szocialista párt egykori elnöke kellő kritikával és önkritikával áll hozzá az elmúlt évtizedekhez.

– Annak, aki korábban, 2010 előtt dolgozott a politikában, illene elgondolkodnia azon, hogy mi a felelőssége. Mindezzel kapcsolatban egy kollektív önvizsgálatra van szükség, mert ha egyedül gondolja végig az ember, akkor hajlamos felmenteni magát – fogalmazott Lendvai Ildikó.

Az ambíciói kapcsán, hogy megjelenjen ez a kötet, három dolgot sorolt fel.

– Nem szeretném, ha az unokáim három dolgot hallanának rólam: az elhíresült mondatot, hogy nem lesz gázáremelés, azt, hogy ez a nő botoxszol, vagy az őszödi beszéd végét, azt, hogy „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

A mintegy kétórásra nyúlt beszélgetésen egyebek között szóba került Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc lemondásának története is, amelyekről Lendvai Ildikó kendőzetlen őszinteséggel beszélt Nagyatádon és a könyv lapjain is.

A moderátor és a vendég egyetértettek abban, hogy a fiataloknak részt kell venniük a közéletben, a politikában. Lamperth Mónika azt mondta: az egyetemen a tanítványaimnak értelemszerűen nem mondom meg, hogy melyik pártban bízzanak, de azt kérem tőlük, hogy politizáljanak, mert ha az okos, tisztességes fiatalok nem mennek politikusnak, akkor a buta gazemberek mennek.

Lendvai Ildikó két kormányválságot is testközelből élt át a pályája során, mégis azt vallja: ha újrakezdhetné, akkor megint politikus lenne, mert akarni kell beleszólni a közéletbe azért, hogy legalább az esély meglegyen, hogy arrafele haladjon a világ, amerre szeretnénk.

Ahogy a kötetben fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Minden egyes évvel elmélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek és a felkorbácsolt félelmek. Aki nem ezeket a folyamatokat akarja megállítani, az maga is felelős értük.”