20 éves a Nagyatádi Erdélyi Kör

Az egyesület fennállásának 20. és a nagyatádi református templom építésének 80. évfordulója alkalmából három napos ünnepségsorozatot tartanak a városban. Emléktáblát és szobrot is avatnak ez alkalomból.

Az Erdélyből áttelepültek beilleszkedésének segítésére jött létre 2000-ben a Nagyatádi Erdélyi Kör, amely tagja az országos szövetségnek.

Itt, Nagyatádon édesapám alapította a kört – mondta dr. Orbán Csaba elnök. – Mi 1989-ben érkeztünk Magyarországra. Azóta átalakult az egyesület: ma már inkább Erdély-barát magyarországiakból áll, akik ápolják a hagyományokat és a nemzettudatot.

A Zrínyi-kultusz éve van idehaza, ezért tegnap emléktáblát avattak a magyar-horvát identitás erősítésére. A helyi horvát kisebbségi önkormányzat vezetője, Ludas László előadást is tartott erről. Ma délután pedig felavatják Szetsey Irma szobrát a református templom mellett. A nagyatádiak Kanizsai Dorottyája 1945 februárjában két segítőtársával, egy lovas szekérrel, kezében fehér zászlóval ment ki a csatamezőre összegyűjteni az elesetteket, hogy tisztességgel eltemesse őket.

A kör plakátkiállításon mutatja be az elmúlt 20 éves tevékenységét. A programban fesztivál, városnézés, a Gyermelyi Dalárda koncertje és hálaadó istentisztelet is szerepel. Mintegy 30 vendéget vár a Nagyatádi Erdélyi Kör az ország több pontjáról.

 

Megosztás