56 a közösség és az egyén szabadságáért robbant ki

Legfőbb célja a nemzeti függetlenség és az emberi szabadságjogok kivívása volt – hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Bencsik Péter történész Nagyatádon. A városi ünnepségen az Ady diákjai szolgáltak ünnepi műsorral.

Az 1956. október 23-án kitört magyar forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján a város önkormányzata rendezett ünnepséget az 56-os Szövetség Nagyatádi Szervezetével együttműködve a Nagy Imre téren.

Ez volt a világtörténelem egyetlen olyan forradalma, amely egy totális diktatúra ellen robbant ki – idézte a magyar szabadságharc jelentőségét méltató korabeli megítéléseket a szónok. Dr. Bencsik Péter kiemelte: kiváltó oka mindenekelőtt a szabadság hiánya volt: a közösségi és az egyéni szabadságnak a hiánya. Legfőbb célja pedig a nemzeti függetlenség és az emberi szabadságjogok kivívása volt.

Rámutatott, 1956 jelentette az első szeget a Szovjetúnió koporsójában. Ezt követte a 68-as prágai tavasz, majd 80-ban a lengyel szolidaritás, végül a 89-es rendszerváltások.

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt 20 esztendőben” – zárta beszédét Albert Camus gondolatával.

Az Ady technikum és gimnázium diákjainak ünnepi műsorát követően a város és a különböző szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.

Dr. Bencsik Péter történész ünnep beszéde Nagyatádon:

Megosztás