Biztosítási szakember: a kár tényének rögzítése a legfontosabb

Az a legfontosabb, hogy rögzítsük a kár tényét, mondta Galba Mihály biztosítási szakértő. Felhívta a figyelmet arra is, ha tudjuk, haladéktalanul kezdjük meg a kárenyhítést, hogy további kár ne keletkezzen.

A szombati szélvihar óta tetemes mennyiségű kárigény érkezett a biztosítókhoz. 50-100 ezer forintos kár esetén fotók alapján fizet a biztosító, felette kárszakértőt küldenek, aki normál esetben 2-5 munkanapon belül érkezik, viszont, ha tömegesen jelentik be a károkat, akkor előfordulhat, hogy többet kell várni.

– Ha kár keletkezik, be kell jelenteni a biztosítónak, ha épületről van szó, célszerű megkezdeni a helyreállítást, hogy további kár ne keletkezzen. Folyamatosan fotókat kell készíteni, rögzíteni a káresemény tényét – hívta fel a figyelmet Galba Mihály.

Megtudtuk, hogy a kárenyhítés a károsult kötelessége, például, ha cserepek estek le a tetőről, akkor, ha lehetséges, pótolni kell azokat, hogy ne keletkezzen további kár a tetőszerkezetben.

Rákérdeztünk arra is, ha hosszabb időre megy el az áram, akkor fizet-e a biztosító például a leolvadt fagyasztók miatt.

– A lakásbiztosításokhoz köthetők olyan kiegészítő szolgáltatások, amik a hosszabb, 8 órát meghaladó áramszünetekre vonatkoznak. Ilyenkor a szolgáltatótól kell kérni egy igazolást az áramszünet hosszúságáról, le kell fotózni a kiolvadt élelmiszereket, és az igazolással együtt beküldeni a biztosítónak.

A környéken több helyen is milliós kár keletkezett a szélvihar miatt, neki már hétfő reggel 8-10 hívása volt, de elmondta, hogy nem minden információ jut el hozzá, mert az ügyfelek egy része közvetlenül a biztosítót keresi fel.

Korábban írtunk a fák kidőlése kapcsán arról, ha egy egészséges fa okoz balesetet, akkor az egy vis maior eset, ezért a biztosító nem téríti meg a keletkezett kárt.

(Fotó: Kaposvár HTP)

Megosztás